. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Rács mögött a sorozat trafikrabló
2017-08-24 20:06:20
Rács mögött a sorozat trafikrabló

Rács mögött a sorozat trafikrabló

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei augusztus 23-án 21 órakor Pécsett, a Mezőszél utcában fogták el azt a 32 éves pécsi férfit, akit az elmúlt hónapokban történt pécsi trafikrablások elkövetésével gyanúsítanak.  


A gyanúsítottat, Sz. Barnabást a rendőrök előállították, majd a bűnügyi osztály nyomozói kihallgatták, aki a bűncselekmények elkövetését elismerte. A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, és előterjesztést tettek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására. A nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díjra vonatkozó felhívást csütörtökön visszavonták.


Az elmúlt három hónapban - júniusban, júliusban, illetve az augusztus elején és közepén  -történt rablások felderítésére tíz főből álló nyomozócsoportot hozott  létre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, az eljárásba a Terror-elhárítási Központ (TEK) munkatársai is bekapcsolódtak. A rendőrök csapdát állítottak, amelybe a gyanúsított besétált, ezt követően fogták el.


A korábban buszvezetőként is dolgozó "félhajléktalan", büntetlen előéletű Sz. Barnabás részletes és feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A bűncselekmény indítékai között arra hivatkozott,  hogy nem volt  drogozik és gyógyszerfüggő. A gyanúsított rablásokhoz a valódihoz megközelítően hasonlító játék pisztollyal követte el. amelyek során 60 és 300 ezer forint közötti összegeket zsákmányolt.

Utoljára frissítve: 2017-08-24 20:07:04

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pia, drog, függőségek. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD ...
Bővebben >>