. Ma Auguszta napja van.
Rács mögött töltik az ünnepeket a bűnbanda irányítói
2021-12-23 01:31:21
Rács mögött töltik az ünnepeket a bűnbanda irányítói

Rács mögött töltik az ünnepeket a bűnbanda irányítói

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a költségvetésnek összesen 820 millió forint kárt okozó személybiztonságra és takarításra szakosodott budapesti bűnszervezet húsz tagját hallgatta ki gyanúsítottként, a három irányító már letartóztatásban van.
 
A gyanú szerint a bűnszervezet egy többszintű, bonyolult cégláncolatot működtetett, kiterjedt alvállalkozói hálóval. Ezen a szinten a cégek valódi tevékenységet nem végeztek, a szükséges technikai és személyi háttérrel sem rendelkeztek, élükön egytől egyig külföldi strómanok ültek. A ténylegesen a szervezet más szintjein dolgozó munkavállalókat névleg ide jelentették be, és az adót, valamint a járulékokat nem fizették meg utánuk.

A kamucégek fiktív szolgáltatásairól kiállított számlák ellenértéke is a fővállalkozóknál landolt, akik a nettó munkabérek kifizetése után maradó összeget – az áfa megfizetése nélkül – készpénzben osztották szét maguk között. Ezzel a módszerrel összesen 820 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A bűnszervezet felszámolására szervezett 26 helyszínes akcióban összesen 66 nyomozó, járőr, revizor és informatikus vett részt. A nyomozók 20 gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, köztük a bűnszervezet 3 fő irányítóját, akik letartóztatását a bíróság el is rendelte, így ők már biztosan rács mögött várják a karácsonyt. A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a nyomozók csaknem 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak: 18 ingatlant, 39 gépjárművet, céges tárgyi eszközöket, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le vagy vettek zár alá.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők tettükért akár 20 év szabadságvesztést is kaphatnak.

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pluszosok Egyetemének szervezői igyekeznek hasznos ismereteket átadni a neves tudósok, közéleti személyisége...
Bővebben >>