. Ma Emma napja van.
Rehabilitáció gyógyvízzel
2017-06-20 01:41:32
Rehabilitáció gyógyvízzel

Rehabilitáció gyógyvízzel

A baranyai fürdőváros gyógy-kórháza, az ott folyó magas színvonalú munka eredményeként mostantól Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumként működik.

A névváltozás egyben szemléletváltást is jelent, ezentúl a harkányi gyógyvízzel megvalósuló rehabilitációt helyezik a középpontba.

Mint Péter Iván, a Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum főigazgatója elmondta, a szakmai sikerek mögött hosszú évek kitartó munkája áll, ami az intézményben dolgozó orvosok, ápolók és terapeuták napról napra tapasztalt lelkiismeretes munkája nélkül nem jöhetett volna létre.  

E mellett nagy szerepet játszott benne az elmúlt öt esztendőben megvalósított innovációk sora, valamit a mintegy két milliárd forintos uniós támogatás felhasználásával lebonyolított – ellátás színvonalát és a foglalkoztatást érintő - fejlesztések sora. Mindezek eredményeként  a régió egyik fontos egészségturisztikai célpontjává tette Harkányt.

A gyógyvizek különböző összetételük révén számos betegségre nyújtanak gyógyírt. A Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum kiemelkedő helyet foglal el a meddőség és a nőgyógyászati problémák orvosolásában, köszönhetően a kénes gyógyvíznek. Többek között jól kezelhetők vele a gyulladások, a meddőség bizonyos formái, a petefészek működésének rendellenességei, de hormonzavarok esetén is hatásos lehet.

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>