. Ma Auguszta napja van.
Ritkán hallható művek a bemutatkozó koncerten
2019-01-26 02:10:34
Ritkán hallható művek a bemutatkozó koncerten

Ritkán hallható művek a bemutatkozó koncerten

Első alkalommal dirigálja vezető karmesterként a Pannon Filharmonikusokat a Gilbert Varga  január 26-án Pécsett a Kodály Központban.


A magyar gyökerekkel rendelkező  Gilbert Varga Könnyed elegancia címmel sorra kerülő koncerten mutatkozik be a pécsi közönségnek vezető karmesterként, aki e posztot január 1-jétől tölti be. Hazánkban  elsőként a Pannon Filharmonikusoknál valósul meg, hogy két vezető karmester áll egy zenekar élén. Gilbert Varga ebben az évadban még további három koncerten vezényli a zenekart a Kodály Központban.


A január végi hangversenyen a francia muzsika legjavából  hangzik fel válogatás, Erik Satie két műve – a Gymnopédiák és a Gnossienne No.3. – mellett Szymanowski I. hegedűversenye a fiatal tehetség, Benjamin Beilman előadásában  csendül fel. A koncert második felében César Franck d-moll szimfóniáját hallhatja a közönség.


Az amerikai hegedűművész, Benjamin Beilman első alkalommal játszik az együttessel, azonban fiatal kora ellenére komolyabb múlttal rendelkezik zenei téren, hiszen a világ számos koncerttermében aratott sikert lenyűgöző előadásaival, szenvedélyes játékával és gazdag hangzásvilágával.  Nem meglepő tehát, hogy generációjának egyik legjelentősebb művészeként tartják számon világszerte.  


A hangverseny után stílszerűen a francia hangulat jegyében folytatódik a zenekar legújabb programsorozata, a PannoniClub különleges vendégekkel és ínycsiklandó francia falatokkal.  Bár Gilbert Varga brit és svájci állampolgárként él, a francia kultúra szerelmese, így e kultúra kerül a középpontba. Erik Satie zenei munkássága mellett megismerkedhetnek a résztvevők a zeneszerző grafikáival és részleteket hallhatnak a hóbortos művész önmagáról írt könyvéből. Gilbert Varga a Pécsett élő Jehan Paumeroval, és az egykori pécsi francia konzulasszonnyal, Catherine Feidt-Illéssel beszélget Párizsról, a művészetek otthonáról.


A zenei kalandozások most is kulináris élvezetekkel egészülnek ki. A klubtagok francia sajtokat kóstolhatnak francia pezsgővel, míg a büfében az országra jellemző ínycsiklandó ételeket kínálnak.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>