. Ma Csongor napja van.
Rotary díj tizenötödször
2013-03-06 22:39:38
Rotary díj tizenötödször

Rotary díj tizenötödször

Ebben az esztendőben immár tizenötödik alkalommal került sor a Rotary díj átadására Pécsett.

A Pécsi Rotary Club  egyik alaptörekvése a  tehetséges, adott esetben a rászoruló fiatalok támogatása. Az első elismerés átadása óta számos fiatal  vehette át a Pécsi Rotary  Klub Alapítvány művészeti díját, valamint kapott támogatást céljai eléréséhez. Évente eddig  átlag ötött ért ez a megtiszteltetés, tavaly azonban már tíz, idén pedig ennél is több tizenegy diák vehette át kiemelkedő tanulmányi eredményéért, közéleti munkájáért, valamint magas színvonalú művészeti tevékenységéért.

 

Immáron másfél évtizede támogatja a Rotary Club a tehetséges, rászoruló, szakterületükön kimagasló teljesítményt nyújtó középiskolai diákokat. Idén a Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola növendékei mellett, a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola, a Pollack Mihály Műszaki Szakközép- és Szakiskola, valamint első alkalommal a Gandhi Gimnázium diákja is ott volt a díjazottak között.

 

Ünnepi köszöntőjében Kékes Ferenc egyebek mellett arról beszélt, hogy nem volt egyszerű a döntést meghozniuk. Kitért arra is, hogy a maga részéről nagy izgalommal várta a jutalmazottakkal való találkozást. Szólt arról is, a tagok közül  Hirth Ferenc, idén is felajánlott egy díjat, volt iskolája, a Zipernowsky egy tehetséges diákjának. Az egyéni támogatók sora  azonban két új taggal Treszner Jánossal, és a klub örökös elnöke, Heinemann Istvánnal bővült, akik szintén egykori alma materük, a Pollack Szakközép- és Szakiskola tanulóit ismerték el vele.

 

A jó hangulatú, a humor jegyében lezajlott díjátadón a sort a Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola növendékei nyitották meg. A szobrász Nyári Flóráról, tanára Kuti László szobrászművész beszélt. Mint elmondta, az érzékeny, filigrán termetű Nyári Flóra a legkeményebb anyagból alkot, hoz létre már most is egyedi látásmódot tükröző műveket. A két táncosról Kollár Danielláról és  Keresztes Patrikról balettmesterük, Kovács Zsuzsa beszélt. Kiemelte, a fiatal balerina már a Pécsi Balett több előadásában is szerepelt, míg Keresztes Patrik inkább a balett-megalkotásában, koreográfiák készítésében jeleskedik, számos versenyen végzett az első helyen, ott volt a MOL díjazottjai között is.


A legnehezebb helyzetben  Papp Gabriella tanára - aki egyben az édesapja is -, Papp Gábor volt. Mint elmondta, őt is az édesapja tanította egykoron, s a családjukban fontos szerepet játszik a zene, ezért  határozták el,  minden gyereküknek megadják az esélyt arra, hogy megtanuljanak egy hangszeren játszani. A maga részéről mindig is arra törekedett, hogy a lánya is megélje a teremtő játék élményét. A fagottos Szőke Szabolcs a hangszerét, tanárának a Pannon Filharmonikusok zenészének Herpay Ágnesnek köszönheti, ő adta  ugyanis a kezébe öt évvel ezelőtt.  Aki arról beszélt,  már akkor érződött, hogy ők ketten – hangszer és zenész – még együtt nagy dolgokra lesznek képesek. A klarinétos  Laczkovics Tamás is szerencsésnek mondhatja magát, mert az ő mestere szintén aktív zenész Radics Mirosláv Péter, aki egyebek mellett arról szólt, hogy növendéke nem volt könnyű helyzetben, mert  az elmúlt években sok klarinétos volt a díjazottak között.

 

A Pollack Mihály Műszaki Szakközép- és Szakiskola  tanulói közül három 12. osztályos tehetséges diák vehette át idén a Rotary-díjat. Az építész osztályba járó Kaszap Henrietta, valamint Novák Balázs László, valamint a földmérő, térinformatikusnak tanuló  Németh Tamás. Míg a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolából Rónai László részesülhet eredményei alapján idén a Pécsi Rotary Klub Alapítvány támogatásából, aki az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen bekerült az első legjobb tizennyolc közé.


A Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium tanulói közül első alkalommal Balogh József vehette át a díjat, aki 2006-ban került állami gondozásba. A nehéz körülményei ellenére ott van a legjobbak között.

Utoljára frissítve: 2013-03-07 07:20:10

További híreink
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kiemelt elismerés a Pécsi Tudományegyetem innovációjának
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a petesejt és a hímivarsejt káros fényterhelését.
2024-04-06 20:40:06, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a...
Bővebben >>