. Ma Auguszta napja van.
Saját indulója van a Csörgőlabda Csapatnak
2021-10-19 14:17:17
Saját indulója van a Csörgőlabda Csapatnak

Saját indulója van a Csörgőlabda Csapatnak

Kiss Szabolcs a Pannon Filharmonikusok harsonaművésze indulót komponált a csörgőlabda csapatnak, amelyet élőben elő is adtak nekik Vass András állandó karmester vezényletével.


A Pannon Filharmonikusok rendkívül fontosnak tartja, hogy minden társadalmi csoport hozzájuthasson a zenehallgatás koncerttermi élményéhez. A zenekar éppen ezért indította útjára a „Még1esély” koncertsorozatot a Kodály Központban azok számára, akik mozgásukban vagy szociális kapcsolódásukban korlátozottak (idősotthonokban élők, szellemi fogyatékossággal élők, anyagilag rászorulók), vagy olyan fogyatékossággal élnek, amely megnehezíti a koncertlátogatást.


Ezt az utat folytatva most a vakok és gyengénlátók halláson alapuló parasportját űző pécsi Csörgőlabda Csapattal is együttműködésre lépett, amelynek keretében a tagjait meghívták  a Pannon Filharmonikusok hangversenyeire, illetve hangszersimogatón vehettek részt. Egyik zenészük, Kiss Szabolcs harsonaművész pedig  indulót komponált a csapatnak, amelyet élőben elő is adtak nekik Vass András állandó karmester vezényletével.  A Kodály Központ hangversenytermében már többször megfordultak a csörgősapkások, azonban ez alkalommal csak nekik szólt a muzsika.  Emellett korábban rövid házbejárás keretében megismerkedhettek a központ és a zenekar történetével, bejárhatták a hangversenytermet az első széksoroktól a karzat tetejéig, végigtapogatva a székeket, a híres terem falburkolatát, sőt, még a színpadra és a backstage-be is bemehettek. Ezen felül a zenekar névszponzorként is mögéjük állt, már PTE-PEAC Pannon Filharmonikusok néven mutatják be a csapatot.


„A csörgőlabda és a zene is egy eszköz arra, hogy kiadjam magamból, ami bennem van” – mondja Varga-Deák Márta, a Pannon Filharmonikusok koncertmestere. - „Ha becsukod a szemedet, akkor egy kicsit jobban fókuszálsz a zene mélységére, olyan mintha egy kicsit másik oldalát ismernéd meg a darabnak, amikor nem látod, csak hallod. Ugyanolyan érvényes, ugyanolyan hatással lehet rád, de egy kicsit más.”


„Rögtön ráfordultam az energiára. Hátrányban élő emberek játékáról van szó, viszont az energia, ugyanaz: győzni kell, számítunk rád!” – hangsúlyozza Kiss Szabolcs harsonaművész, a Pannon Filharmonikusok zeneszerzője a csapat indulójának megírása kapcsán.


Az EMMI Támogatáskezelő segítségével létrejövő együttműködésről egy rövidfilm is készült- a Light Film Studio csapata kísérte végig a csapatot hónapokig -, amellyel a zenekar példát kíván mutatni az ország együtteseinek, valamint a dél-dunántúli régióban élő rászoruló, nem intézményi keretek között élő embertársainknak arra, hogy a koncertlátogatás esélyt ad a méltó emberi életre. Ezen felül a Pannon Filharmonikusok aktív kommunikációs támogatással szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a zenének valódi ereje van az emberi távolságok felszámolásában.

Utoljára frissítve: 2021-10-19 14:18:18

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>