A 30 év feletti álláskeresőket segíti„A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű munkaerőpiaci program.
Az Európai Szociális Alap Pluszból nyújtott vissza nem térítendő támogatásokra országosan összesen 175,67 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből Baranya 8,056 milliárd európai uniós forrást használhat fel. A program indulása óta eltelt két évben már közel 2500 baranyai álláskereső kapott ennek felhasználásával segítséget.
A Széchenyi Terv Plusz keretében, az Európai Unió finanszírozásával, kiemelt fontosságú pillérként megvalósuló projekt célja a 30. élet évét betöltött álláskeresők és inaktívak, kiemelten a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok, valamint az őket
foglalkoztató munkáltatók támogatása. Kiemelten a tartósan állás nélkül lévőket, az 50 felettieket, az alacsony iskolázottságúakat, a vidéki térségben élőket, a kisgyermeket nevelőket, a roma nemzetiségűeket, a megváltozott munkaképességűeket, az
ápolási feladatokat ellátó, illetve a közfoglalkoztatásból a versenyszférába visszatérő álláskeresőket.
Mint Tigelmann Éva, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője elmondta, a rendelkezésre álló európai uniós forrásból a 2023. december 1. és 2029. augusztus 31. között zajló programban bértámogatást, mobilitási támogatást, képzéshez kapcsolódó álláskeresést ösztönző juttatást és a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások ideje alatt igénybe vehető pénzügyi támogatást biztosítanak a célcsoport tagjainak.
Az indulás óta eltelt időszakban már közel 2500 baranyai álláskereső kapott segítséget, akik közül a legtöbben hat havi bértámogatásban részesültek. Ugyanakkor jelentős számban – május végéig majdnem nyolcszázan – vettek részt az elhelyezkedésüket segítő képzéseken is. A tanfolyamok közül a targoncaüléses vezető képzés volt a legnépszerűbb. A támogatási elemek közül legkevésbé népszerű a lakhatási és utazási támogatás volt.