. Ma Andrea napja van.
Sepangban a Forma-1-es mezőny
2015-03-28 01:06:38
Sepangban a Forma-1-es mezőny

Sepangban a Forma-1-es mezőny

Sepangban versenyez a Forma-1-es mezőny.


A versenynek helyet adó, Hermann Tilke világhírű építész által tervezett pálya Malajzia fővárosától, Kuala Lumpurtól 80 kilométerre, északra, a Sepang nevű város tőszomszédságában fekszik, rendkívül közel az egyenlítőhöz. Mindebből az következik, hogy itt egész évben elképesztően magas a páratartalom és a hőmérséklet, tehát a versenyzők rendkívüli fizikai igénybevételnek vannak kitéve. Az ausztrál pályával ellentétben ez egy tipikus versenypálya, amelyen a versenyautók az óramutató járásával egyező irányban, rendkívül érdes aszfalton köröznek, ami még ráadásul forró is, tehát a gumikat sem kíméli a pálya, amelynek hossza 5543 méter, a versenytáv pedig 56 kör lesz, ami 301,408 kilométer jelent.


Mivel a gumikat nem kíméli a pálya, ezért a Pirelli a narancssárga jelölésű legkeményebb, valamint a fehérrel jelölt közepes keverékű gumikat küldte Sepangba. A pálya karakterisztikájából adódóan itt a jobb – és bal első kerekeken lévő gumik kapják a legnagyobb terhelést, tehát a verseny során várhatóan ezek mondják fel elsőként a szolgálatot, ekkor érdemes a versenyzőknek megfontolni a kerékcserét. Ezekből várhatóan kettőt látunk majd, ám ha az eső esetleg megérkezik, akkor annál többre is felkészülhetünk.


A sepangi versenypályának 5 kulcsfontosságú pontja van, amelyek nem megfelelő teljesítése esetén nem lehet jó kört menni. Kezdjük rögtön egy előzési ponttal az első DRS-zóna végén. Ebből kitalálhatták, hogy maga a célegyenes az első olyan szakasza a pályának, amelyen lehet nyitni az autók hátsó szárnyát. A másik ilyen terület a célegyenesre fordító kanyar előtti hosszú egyenes. Szóval, ha minden ideálisan jön ki egy versenyző számára, akkor a célegyenes végi kanyarkombináció első felében, belső ívre kerülve előzhet a pilóta. Ha ez mégsem jönne össze, akkor a 2-es kanyar kijáratát szándékosan elrontva, a harmadik, jobbos törésben kell közelebb kerülni az előtted haladóhoz, hogy aztán a 4-es kanyarban belső íven tudj előzni. Tehát a pálya első két kulcsfontosságú pontja egy kiváló előzési szektort formáz.


A pálya harmadik kritikus pontja a 7-es és a 8-as kanyar, mely egy egészen furcsa részét képezi a pályának. Ez a kombináció a pálya keleti részén található, csúcspontja pedig maga a 7-es kanyar, amelyet nagy körültekintéssel kell bevenni, ugyanis rögtön ezután az aszfalt nagyon huplissá válik, ami megdobja a versenyautókat. Ezt a legjobban esős körülmények között lehet érzékelni, a nézők számára pedig abban nyilvánul meg a pálya e pontjának nehézsége, hogy itt általában ki szoktak csúszni az autók, igaz száraz időben ez ritkább, mint esőben.


A 14-es kanyar optimális bevétele azért fontos, mert ha ez sikerül, a két DRS-zóna használata is értelmet nyer. Itt az szokott probléma lenni, hogy az autók nehezen fordulnak ebbe a kanyarba és sokszor lesodródnak annak ideális ívéről, ráadásul ez egy, a pilóta számára beláthatatlan kanyar, ez pedig még nehezebbé teszi a versenyzők dolgát. További nehezítő tényező, hogy a 14-es kanyar egy ponton elkezd enyhén emelkedni, ami arra késztetheti a versenyzőt, hogy rövid féktávot vegyen, ezzel lehetővé válik a mielőbbi kigyorsítás. Ez csalóka lehet, hiszen ha elrontja a pilóta a rövid féktávot, akkor túl szélesen veszi a kanyart, tempót és időt veszít.


Mivel a versenyzők első számú, kedvenc előzési pontja maga a célegyenes, ezért az első DRS zónában általában nem szoktak. Nagyon ritka, az elől haladónak nagyon lassúnak kell lennie ahhoz, hogy a hátsó egyenesben előzni lehessen. Ahhoz, hogy a célegyenesben az üldöző maga mögé utasítsa az üldözöttet, szűken fordulva kell bevenni az elnyújtott balos hajtűkanyart, melynek végén a célegyenesbe érkezik az ember. Ha jól sikerül a kanyarvétel, könnyen szélárnyékba kerülhetsz, ami már egy fél győzelem az előtted haladóval szemben.

 

A cikk legvégén szokásunkhoz híven vázoljuk az olvasónak a hétvége menetrendjét, felhívva a figyelmet arra, hogy az írás születésének pillanatában az első két szabadedzés már véget ért!

 

A hétvége menetrendje:

Szombat
07:00-8:00 - Harmadik szabadedzés
10:00-11:00 - Időmérő edzés
Vasárnap
9:00- F1 Malajziai Nagydíj (verseny)
(Haász Rudolf )   

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A mesterséges megtermékenyítés hatásfokának növelése és az embriók maximális védelme érdekében csökkentették a...
Bővebben >>