. Ma Ferenc napja van.
Sikeresen szerepeltek a nemzetközi pályázaton
2023-03-16 02:52:10
Sikeresen szerepeltek a nemzetközi pályázaton

Sikeresen szerepeltek a nemzetközi pályázaton

A pécsi egyetem belsőépítész-képzésben részt vevő hallgatói az  eddigi egyik legmagasabb elismerést nyerték el.

A pécsi egyetemi belsőépítész-képzésben részt vevő mesterszakos hallgatók alkotta  csapatok közül az egyik  tiszteletbeli elismerésben részesült, három projektje pedig bekerült a legjobb 20 közé a Buildner Architecture Competitions nemzetközi építészeti versenyen. Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amelyben a belsőépítész-képzésben részt vevők  eddig részesültek.
 
A „Las Vegas megfizethető lakhatási kihívás” pályázat olyan projekteket várt, amelyek új eszközöket találnak ki a lakásárak csökkentésére. A tervezők feladata az volt, hogy rugalmas, innovatív, kísérleti fázisú koncepciót javasoljanak a megfizethető lakások számára Las Vegasban. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara Belsőépítész MA szakos hallgatóiból álló egyik csapat tiszteletbeli elismerésben részesült, három csapat projektje pedig bekerült a legjobb 20 közé.

A pályázaton résztvevőknek Las Vegas lakhatási válságára kellett megoldásokat javasolniuk. Támogatott lakhatási formára a lehető legkreatívabb módon kialakított különböző nagyságú tereket tervezniük családok, egyedülállók és párok számára. A zsűri olyan projekteket keresett, amelyek eltérnek a lakhatás, a tervezés és a közösség egészének eddigi tipikus elképzeléseitől, emellett a fenntarthatóságra és a megfizethetőségre is fókuszálnak. A pályázaton részt vevő hallgatók féléven keresztül workshop jellegű oktatás keretében dolgozták ki a projektjeiket, miközben előadásokat hallgattak a fenntartható építészettel kapcsolatosan.

„A pályázaton való részvételt a belsőépítész MA elsőéves hallgatók féléves tematikájába fűztük bele azzal a céllal, hogy kipróbálják magukat egy nemzetközi versenyen, ahol megmérettethetik magukat más egyetemről érkezőkkel vagy akár a szakmájukat gyakorlókkal is. A pályázati kiírás teljes mértékben összecseng képzésünk féléves tárgyleírásával, amely lakóépületek belsőépítészetével foglalkozik. Hallgatóink többsége külföldi, összetételük igen színes, a világ szinte minden tájáról valók. A pályázatban felvetett kihívásokkal biztosan fognak találkozni pályafutásuk alatt, hiszen a klímaszorongás, a fenntarthatóság, az energiakrízis új megoldásokat kíván, így ez a feladat valós élethelyzetet modellezett” – mondja Borsos Ágnes, a Belsőépítészeti, Alkalmazott és Kreatív Design Tanszék megbízott tanszékvezetője.

A Las Vegas megfizethető lakhatási kihívás építészeti verseny tiszteletbeli elismerésében   a Gantumur Bujinlkham, Lujain Ahmad Mohamadamen és Sara Ardalan Hussein által alkotott nemzetközi építészekből és belsőépítészekből álló csapat részesült.

„Amikor először dolgoztunk csapatként, a kulturális háttérből, a tervezést érintő megközelítésekből és az ötletekből adódó különbségek segítettek, hogy jobban megértsük az építészeti kihívást. Tervezőként először a problémát nagy léptékben, a közösségben felmerülő kérdésként vizsgáljuk, és kisebb, egyéni léptékből kiindulva igyekszünk megoldást találni. Építészként az a feladatunk, hogy biztonságossá és kényelmessé tegyük a társadalomban élők életkörülményeit, hogy boldogan élhessenek. A versenyeken való részvétellel nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, a kihívás szélesíti a látókörünket és fejleszti a kreativitásunkat” – foglalták össze a hallgatók a pályázaton való indulásuk tapasztalatait.

További híreink
Rotary Advent és jótékonysági színházi előadás
A Rotary Club Pécs a szegedi Szentgyörgyi Albert Rotary Club mintáját követve rendezi meg esztendőről esztendőre a Rotary Adventet.
2023-12-02 21:19:18, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kisgyerekek rajzai a dzsámin
Gyerekrajzokból készült fényfestés teszi hangulatosabbá Pécsett az adventi vásárt.
2023-12-01 10:55:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Még több vonzó és látogatóbarát interaktív elem
Befejeződött A pécsi Világörökségi Negyed fejlesztése címet viselő projekt.
2023-11-30 22:21:17, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont fennállása óta töretlenül elkötelezett a tudomány leg...
Bővebben >>