Sok helyütt ma is őrzik a hagyományt május elsején színes szalagokkal díszített májusfát állítanak a lányos házak elé.

A májusfa a fiatalság, az újjászületés és a szerelem szimbóluma. Jakab-fának is nevezik, mivel Szent Jakab vértanú napján állítják. A szép népszokásról a 15. századból valók az első feljegyzések, ám ennél valószínűleg sokkal régebbre nyúlik vissza a története.

A hagyomány szerint a májusfát április 30-ról május 1-re virradóra, az éj leple alatt vagy kora hajnalban díszítették. Voltak kisebbek és nagyobbak is, de általában mindegyikre színes szalagokat kötöztek, hajnalig őrizték.

A májusfaállítás az udvarlási szándék kifejezésére szolgált. Csoportba verődve vitték a fiatal legények a lányos ház elé a fát, amelynek csupasz  ágait feldíszítették, ott beásták a földbe.

Mivel a szerelem szimbólumaként az érdeklődést, szándékot jelölte, a lány büszke lehetett, hogy májusfát kapott. Ha egy ház előtt több fa is állt, az megmutatta, hogy egyszerre több legény is erősen érdeklődik a hajadon iránt. Ilyenkor versenyre keltek a lány kegyeiért. Az is előfordult, hogy a legények megpróbálták egymás májusfáját ellopni, így viccelődve vagy nehezítve a másik dolgát.

Egyes településeken szokás volt, hogy szerenádot is adtak a lánynak, aki a zenét hallva egy szál gyufát gyújtott, majd borral kínálta az ifjakat.

Pünkösdkor táncolták ki a májusfát, amelynek megmászása is az udvarolni vágyó legény feladata volt. Ha sikerült, lehozta a fa tetejéről a boros üveget.

A májusfaállítás egyes területeken nemcsak a közeledés szándékát jelezte, hanem a húsvéti locsolkodáshoz hasonlóan a fiatal nőrokonoknak is járt. Ha pedig egy lánynak rossz híre volt, akkor kacatokkal díszített fát kapott, ezzel szégyenítették meg.

Később a május elsejei közösségi rendezvény díszeként is sokfelé állítottak májusfát, általában a település központjában. Hagyományosan pünkösdkor bontották le, ilyenkor körül táncolták, majd kidöntötték.