. Ma Emma napja van.
Stégeket is építenek
2018-05-29 22:20:37
Stégeket is építenek

Stégeket is építenek

A Boros-Dráva medrében lerakódott nagy mennyiségű hordalék gátolja a víz akadálymentes folyását, emellett a szerves anyagban feldúsult hordalék károkat is okoz a környezetben.


A horvátországi Hrvatske vode, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Horgász Egyesületek Baranya megyei Szövetsége, valamint a szintén horvát Zeleni Hrvatske összefogtak, hogy megoldást keressenek a  probléma megoldására. Az Európai Unió által kiírt pályázaton  sikerrel szerepeltek, amelyen  1.139.105,89 eurót, több mint 170 millió forintot  nyertek el. A támogatás  egy részének, 542.910,25 euró felhasználásával a Boros-Dráva magyar oldalán a mederből  az iszapot szívó-kotró gép segítségével eltávolítják, lehetővé téve ezzel  vizek szabad lefolyását.  Az iszap eltávolításával, a vízfelület növekedésével, a benőttség csökkenésével a vízminőség javulását is el lehet érni. Az eltávolított hordalékot Oldon két közeli, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik el.

Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt  e mellett a horgászturizmus fejlesztését és a térség turisztikai vonzerejének növelését is célul tűzte ki. Ennek érdekében a területen a tervek szerint tizenegy új stéget építenek a rossz állapotú régiek helyén, valamint őshonos halfajokat is telepítenek a Boros-Drávába.

Jelenlegi projektre rendelkezésre álló forrás a felhalmozódott hordalék körülbelül felének eltávolítására elegendő, a fennmaradó mederrészt, a tervek szerint újabb pályázat keretében elnyerhető támogatás felhasználásával kívánják kitisztítani.

Utoljára frissítve: 2018-05-29 22:22:47

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>