. Ma Lóránt napja van.
Súlyosbították a komlói késelő ítéletét
2025-11-18 21:06:03
Súlyosbították a komlói késelő ítéletét

Súlyosbították a komlói késelő ítéletét

Jogerős ítélet született a két ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete ügyében.
 

A vádlott és a sértett 2024 elején ismerkedtek meg, majd élettársak lettek. Kapcsolatuk során a vádlott többször agresszíven viselkedett a sértettel szemben, így a nő 2024 júliusában elköltözött a vádlottól, egy barátnője fogadta be átmenetileg.

Még ebben a hónapban,  július 12-én a vádlott találkozni szeretett volna a sértettel, aki ebbe beleegyezett, barátnője pedig azzal a feltétellel engedte be a lakásba, hogy ott semmilyen erőszakos magatartásra nem kerül sor. A vádlott a lakásban töltötte az éjszakát is.
 
Másnap a vádlott arra kérte a sértettet, hogy menjen vele, aki ezt elutasította, mire a férfi egy 10 centiméter pengehosszúságú késsel több alkalommal megszúrta őt a felsőtestén, miközben közölte vele, hogy „most meghalsz”. Ezt követően a lakásban tartózkodó férfihez lépett és minden előzmény nélkül egyszer őt is megszúrta a felsőtestén, majd elmenekült.

A sértetteket a mentők kórházba szállították, ahol életmentő beavatkozáson estek át. A sértett nő esetében a közvetlen életveszélyes állapot kialakulását, míg a közvetlen életveszélyes állapotba került sértett férfi esetében a halálos eredmény kialakulását az idejekorán érkező orvosi ellátás hárította el, azonban a férfi lépét el kellett távolítani, így nála maradandó fogyatékosság alakult ki.

A vádlott az eseményeket követően Budapestre utazott, ahonnan felhívta a sértett nő apját telefonon és megfenyegette, hogy ha elkapja őt vagy családját, akkor úgy járnak, mint a lánya. A férfit július 15-én az ellene kiadott elfogatóparancs alapján fogták el a fővárosban.

Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt 13 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal elrendelte a korábban a Pécsi Járásbíróság ítéletével önbíráskodás bűntette miatt kiszabott, de 2 év próbaidőre felfüggesztett, 1 éves börtönbüntetés végrehajtását is.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 15 évre súlyosította.


Az ítélet jogerős.

Utoljára frissítve: 2025-11-18 21:06:46

További híreink
Apró segítség, hatalmas jelentőség
Senki nem maradhat magára a hidegben, közös felelősségünk az élet védelme.
2026-01-11 08:58:30, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nagyszabású jubileumi gálaesttel indult az új év
Hazánk legjelentősebb társulatai személyesen köszöntötték a 65 éves Pécsi Balettet.
2026-01-07 17:33:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Mit jósolnak január jeles napjai
Egy csokorban a januári időjárással kapcsolatos megfigyelések és babonák.
2026-01-03 17:05:14, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Miként előzhetők meg a tűzijáték balesetek szilveszterkor.
Bővebben >>