. Ma Emma napja van.
Száguldva menekült
2016-10-11 11:06:02
Száguldva menekült

Száguldva menekült

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy német állampolgárral szemben, aki Baranya megyében megpróbált a rendőrök elől elmenekülni.

A 74 éves német férfit 2013-ban véglegesen eltiltották a közúti járművezetéstől, ennek ellenére továbbra is folyamatosan vezetett.  Ez év januárjában Hímesházán közlekedett személygépkocsijával, amikor a rendőrjárőrök meg akarták állítani. A vádlott nem állt meg, hanem a gépkocsijával menekülni próbált. A rendőrök a vádlottat megkülönböztető jelzéssel követni kezdték, azonban a helyenként 140-150 km/h sebességük ellenére sem érték utol, ezért a gépkocsi megállításához rádión segítséget kértek.

A gépjármű feltartóztatásába több rendőri egység is bekapcsolódott, melynek során az egyik útszakaszon a  rendőrautót az úttesten keresztbe állították, míg az egyik járőr karjelzéssel megpróbálta megállítani a száguldozót. A német férfi a rendőri jelzésnek nem tett eleget, az útpadkára hajtva megpróbálta a rendőrségi gépkocsit kikerülni. A gépkocsivezetőt megállítani próbáló rendőrnek az autó elől el kellett ugrania, azonban kezét a száguldó autó visszapillantó tükre így is elérte.

A férfi ezt követően lakóhelyére hajtott nagy, 150 km/h sebességgel, majd ott átült a másik autójába és azzal folytatta tovább a száguldást. Az őt követő rendőrjárőröknek a megkülönböztető fény és hangjelzés ellenére továbbra sem állt meg.  Végül a rendőrség a lakásán fogta el.
 
A vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés  bűntettének elkövetésében emeltek vádat.

Utoljára frissítve: 2016-10-11 11:07:31

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>