. Ma Gedeon napja van.
Szárnyalás a mélyeken
2016-07-22 02:17:59
Szárnyalás a mélyeken

Szárnyalás a mélyeken

Az első alkalommal megrendezett  Bass Camp kétnapos elektronikus zenei mini fesztivál Orfűn két napon át  csak olyan stílusokat vonultat fel, amelyeket a legtöbb hazai rendezvény mellőz.

A Bass Camp Orfű egy helyre gyűjti a régi remeteréti mulatságok rajongóit, a drum'n'bass, a hip-hop, a tört ütemek és a basszusok szerelmeseit. A két nap alatt 8 külföldi fellépő és a hazai elektronikus zenei szcéna jelentős része lesz hallható a Panoráma Kempingben négy színpadon, július 22-én és 23-án.

Szellemisége pedig régóta Pécshez kötődik, hisz a Rét-tér színpadon gyűlik majd össze az a DJ sereg is, amelyik egy évtizeden keresztül Remete-rétre zarándokolt minden évben. A hazai előadók kapnak majd egy kis segítséget is, hiszen  két d'n'b nagyágyú, is ezen a színpadon pörget majd, július  22-én, pénteken Scar, szombaton pedig Commix.

A Bassbin színpad vonultatja fel a garage, bassmusic, uk-funky és a szigetország house és techno hagyományait is ötvöző stílusokat, amelyek mindegyike energikus, néhol kiszámíthatatlan és természetesen a basszusokra helyezik a hangsúlyt. Rengeteg meglepetést tartogat a fesztivál, hisz a fellépők között találjuk a basszus-zenészek egyik meghatározó alakját, a londoni Dappát, Szlovákiából pedig BadMojo fog Orfűre érkezni.

A BC &DubapestSoundsystem színpadon szintén egzotikus stílusokra számíthatnak a résztvevők. Itt a pörgős törtek, a footwork, a drum’n’bass mellett a reggae, a trap és a dubstep is előkerül a hip-hop legújabb iránycsapásaival együtt. Természetesen külföldi fellépő nélkül ez a helyszín sem marad - a lengyelországi Lux Familiarjuke és footwork szettel készül, Shell Sport pedig egyenesen az Egyesült Államokból hoz trap különlegességeket.  A negyedik színpadnál a  Chill Airen több tucat hazai DJ mellett itt lép fel az iraki, a hip-hopot és az elektronikát ötvöző DJ MoCity is.

A magyarországi DJ-ket felsorolni is nehéz. A nagyágyúk, mint Palotai vagy Cadik mellett Pécs zenei életét meghatározó c0p, Czynky, Bergi, Sirmo, Szovjet, Acid, vagy épp az egy generációval később felbukkanó Boc és ddhd is itt lesz. A budapesti drum’n’bass és basszus-zenészek, mint Ren, Mentalien, Markov, Mheola, Savage is mind itt lesznek. Közben olyan újdonságokkal is találkozhatunk, mint DJ Bootsie külön a fesztiválra készített válogatása, vagy a Passed zenekar DJ szettje.

A szervezők célja, hogy a hazai trendekkel ellentétben már naplemente előtt elkezdődjön a buli, hogy az idilli környezetben a napszakok váltakozása is hozzáadjon a zenei élményekhez. Napközben a zene mellett off-programok tömkelege - lemezbörze, az elektronikus zenéről szóló előadások, felnőtt megőrző, szervezett túrák - várja az érdeklődőket, de lesz a footwork táncverseny is.

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>