. Ma Auguszta napja van.
Száz új kollégiumi hely Pécsett
2018-09-18 23:03:09
Száz új kollégiumi hely Pécsett

Száz új kollégiumi hely Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem 2020-ig jelentősen növelni szeretné az idegen nyelvi képzésben részt vevő hallgatók számát.


Ennek érdekében jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajtanak a Modern Városok Program segítségével, amelynek legfontosabb  eleme a hallgatók és a vendégoktatók elhelyezését szolgáló kollégiumi  helyek számának növelése.  Ennek sorába tartozik a Damjanich kollégiumának felújítása.


Az 1960-as években épült kubatúra eredetileg a Damjanich utcai főépülethez tartozott, annak  vendégházaként funkcionált, azonban a jelenlegi felújítást megelőző években már nem üzemelt. A Modern Városok Program célkitűzéséhez és a telephely további fejlesztési elképzelésihez azonban adta a lehetőséget a  kihasználatlanul álló épület,  hogy felújításával a nemzetközi hallgatók számára is vonzó kollégiumot alakítson ki benne az egyetem. A beruházás szorosan kapcsolódik a Damjanich utcai főépület rekonstrukciójához,  ugyanis abban kap majd helyet a Nemzetközi Oktatási Központ, ahol majd kifejezetten a külföldi hallgatók nyelvi előképzése zajlik.


A felújítást követően  a kollégium a korábbi legalacsonyabb besorolásból a legmagasabb komfortfokozatú kategóriába került és 100 új férőhely jött általa létre. Jelentősen bővült a szálláshely szolgáltatási köre is,  saját, biztonsági kamerával védett parkolóval rendelkezik és zárható, szintén kamerával védett kerékpártárolóval. Továbbá, az épület akadálymentesen megközelíthető és a földszinten a szükséges eszközökkel felszerelt 4 akadálymentesített szoba is elkészült.  A modern hallgatói terek, a korszerű informatikai hálózat és az egyéb kiegészítő szolgáltatások, valamint a megújult környezet, mind a nemzetközi hallgatók beilleszkedést támogatják.


A beruházás mintegy 430 millió forintba került.

Utoljára frissítve: 2018-09-18 23:53:20

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét gazdag programkínálatot ígér az ünnepre és előtte a nagyhétre a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum, megren...
Bővebben >>