. Ma Gedeon napja van.
Százöt országot képviselnek
2017-03-20 21:06:31
Százöt országot képviselnek

Százöt országot képviselnek

A százöt országból érkezett több mint 3800 külföldi hallgatónak nyújt bemutatkozási lehetőséget a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Tavasz címet viselő rendezvénysorozata.

Az egyetem alapításának 650 éves jubileumi programsorozatának keretében megrendezésre kerülő, három hónapon át – március, április, május - tartó Nemzetközi Tavasz eseményfolyam  elsődleges célja, hogy kulturális rendezvények, személyes találkozások,  kiállítások, koncertek segítségével a város lakói is képet kaphassanak Ázsia, Észak-Amerika, Afrika, Európa és Latin-Amerika országairól, megismerkedhessenek az ott élők mindennapjaival, kultúrájával. A programokat az egyetem Külügyi Igazgatósága a PTE kutatóközpontjaival, tanszékeivel, valami kilenc nagykövetséggel, több külföldi kulturális intézettel közösen szervezi.

Az Ázsia Napok  keretében India, Irán, Indonézia, Kína és Mongólia kerül a középpontba. Az érdeklődők egyebek mellett a hagyományos kínai orvoslásban használt gyógynövényekről azok az egészség megőrzésében játszott szerepükről tudhatnak meg többet.   A perzsa újév (Noruz) hagyományával pedig az  iráni hallgatók ismertetik meg a város lakóit,  akik elkészítik az újévi asztalt, ami március 21-től tizenhárom napon át lesz  látható. A Kossuth téren felállításra kerülő mongol jurta (Ger) megnyitóján pedig hagyományos mongóliai hangszerek szólalnak majd meg.  A Művészetek és Irodalom Házában  pedig Indonézia csodás, egzotikus világát idézik meg  indonéz táncosokkal, zenészekkel, ételkóstolóval.

Az Észak-Amerikai Napok részeként számos kanadai tanulmányi lehetőséggel ismerkedhetnek meg a pécsi diákok, valamint az egyetemen előadást tart Isabelle Poupart kanadai nagykövetasszony is.  Az Amerikai Nagykövetség jóvoltából  pedig ingyenes koncerten lép fel a Balázs Elemér Group a Zsolnay Negyedben, s hozza el  az 50'-es, 60'-as évek jazzmuzsikáját Pécsre.  

Az Afrika Napok programjában lehetőség nyílik dob- és tánctanulásra is az African Nighton, amelynek része lesz egy  táncbemutató is. A Magyar Afrika Társaság  pedig előadások és egy könyvbemutató segítségével mutatja be az afrikai orvos-missziók és az önkéntes munka nehézségeit és örömeit. E mellett lesz tanzániai zenei bemutató, afrikai hajfonás és arcfestés is, amelyre a gyerekeket is várják. Az  Afrikában járt pécsi fotósok képeinek segítségével pedig bárki  bepillantást nyerhet a kontinens mindennapjaiba. Klotz Mihály maszájokról készített képeit pedig a Zsolnay Negyed Kemence Galériájában lesznek majd láthatók.

Az április végén megrendezésre kerülő  Európa Napok egyik legérdekesebb programjának a svéd, a norvég és a dán nagykövetség segítségével megszervezett Skandináv Filmhét ígérkezik.  Az orosz  hét keretében  pedig lesz egyebek mellett különleges bábelőadás és játékkiállítás, s bemutatkozik a szláv nyelvterületet képviselő  Újvidéki Egyetem is.

A Latin-Amerikával való megismerkedésre lehetőséget teremtő, közel húsz éves múltra visszatekintő Ibero-Amerika Hét keretében nemzetközi tudományos konferenciát is szerveznek, de sor kerül az elmaradhatatlan Fiesta Latinára is, ami a hagyományokhoz híven most is minden érdeklődő számára nyitott lesz.

Utoljára frissítve: 2017-03-20 21:07:17

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összehangolja az oktatási és a hallgatói szolgáltatásokat a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a ...
Bővebben >>