. Ma Andrea napja van.
Szódacsatát vívtak Villányban
2017-07-15 18:35:30
Szódacsatát vívtak Villányban

Szódacsatát vívtak Villányban

RozéMaraton futóverseny, nagyszínpadi koncertek, karibi hangulat és a legjobb rozé borok ez a villányi Rozé Fesztivál.

A hétvégén huszonhárom borászat és több száz közreműködő részvételével immár hetedik alkalommal várta  Villányba a hegy levének kedvelőit a mára már nemzetközi hírnevet szerző Rozé Fesztivál, ami a rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat kínált a bor városába érkező sok ezer vendégnek.

Szombaton a családi programok sokasága mellett délelőtt a Szársomlyón különleges borbarangoláson vehettek részt az érdeklődők. Kora délután rajtoltak el a RozéMaraton futói zenés felvonulás kíséretében. A legrózsaszínűbb jelmezes futóverseny résztvevői – felnőtteknek, gyerekeknek és a csapatban indulóknak egyaránt –  három kilométert tettek meg, miközben frissítőként rozé fröccsöt és málnaszörpöt kortyolhattak.


A verseny zsűrije nem csak a gyorsaságot, hanem a jelmezek kreativitását is értékelte. A leggyorsabbak és a legötletesebb rózsaszín jelmezek viselői értékes nyereményekkel gazdagodnak. Az első befutók Gere Tamás és Zsolt Diófa Panziójában vendég-éjszakákat, a Bock Pincészetben és Gere Attila Pincészetében borkóstolón történő részvételt nyertek a sok palack rozébor mellé, a „Legrozébb jelmezes”  pedig a balatonföldvári Hotel Három Hattyú  értékes különdíjával térhetett haza.

A díjak átadását követően pedig a futók és a közönség is részese  volt a „nagy villányi szódaháborúnak”.

Utoljára frissítve: 2017-07-15 18:51:33

További híreink
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Környezetünk Bővebben
A versek veszik birtokba a várost
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
2024-04-09 21:59:42, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Húsvétvasárnap kell majd a nyári időszámításra átállni, és ennek a sok negatív következménye mellett van egy k...
Bővebben >>