. Ma Zsófia napja van.
Tánctalálkozó hatodszor
2012-09-28 14:07:45
Tánctalálkozó hatodszor

Tánctalálkozó hatodszor

Ismét reflektor fénybe került Pécsett a kortárs tánc. A Győri Balett Queen-balett darabjával kezdetét vette Pécsett a VI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó.  Négy nap alatt tizenhat társulat különleges előadásait tekinthetik meg a balett szerelmesei.

Az immár hatodik alkalommal megrendezett találkozó ötlet és házigazdája a Pécsi Balett. Az elkövetkezendő napokban a pécsi közönség Lázár Eszter és alkotótársainak Testbeszéd Projekt 3 című térspecifikus táncműsorét láthatja a közönség. Fellép az Inversedance-Fodor Zoltán Társulata Tudatalatti című darabjával, vele egy napon lép színpadra  a Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai című, felnőtteknek szóló táncszínházi előadását láthatják az érdeklődők.

Önálló műsorral jelentkezik Góbi Rita Társulata, a GoBe Paletta  térspecifikus produkcióját láthatja a közönség, de fellépnek a Tánccsillagok a Kultúra Városában című gálaesten is. Ez utóbbi igazi táncünnepet ígér,a fellépők között ott lesz a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Táncművészeti Tagozata, valamint a TranzDanz is.

A szeptember 30-i zárónapon a Közép-Európa Táncszínház és a Gangaray Dance Company ArTeRrOr című előadása, valamint a Frenák Pál Társulat legújabb produkciója, a Hymen lesz műsoron.

A Magyar Táncművészek Szövetsége a találkozó idején tartotta Baranya székhelyén kihelyezett elnökségi ülését, valamint egy táncművészeti fórumra is sor került, amelyen a táncművészet aktuális helyzetét és szerepét vitatták meg a résztvevők.

A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót 2007-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy a pécsiek és a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák a baranyai megyeszékhely eredendően sokszínű tánckultúráját, továbbá a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát.

Utoljára frissítve: 2012-10-09 12:05:37

További híreink
Czóbel Béla remekműve Kanadában
Magyarországi festmény is látható a montreali Szépművészeti Múzeum Berthe Weill, a párizsi avantgárd műkereskedője című kiállításán.
2025-05-14 17:18:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
A meghajlított kő
Kígyós Sándor szobrászművész életművét bemutató nagyszabású kiállítás nyílt a Pécsi Galériában.
2025-05-09 22:15:09, Hírek, Környezetünk Bővebben
Rangos díjak a pécsi balettosoknak
A Magyar Táncművészek Szövetsége idén is díjazta a hazai táncszakma kiválóságait.
2025-05-09 21:33:54, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Sternberg-féle új kérdőív különösen alkalmas lehet nemcsak a kutatásban, hanem akár a terápiás vagy párkapcs...
Bővebben >>