. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Tehetségprogram − 2016
2016-06-20 18:28:44
Tehetségprogram − 2016

Tehetségprogram − 2016

A Pannon Filharmonikusok tehetségprogramjának idei fordulóját országos érdeklődés övezi.


A Mesterek és Tanítványaik című sorozat muzsikusnövendékeknek kínál bemutatkozási lehetőséget egy nagyzenekari hangversenyen, amelyen szólistaként léphetnek színpadra.


Pécsett a Kodály Központban hétfőn este különleges hangverseny keretében hat  település 11 muzsikusnövendéke bizonyítja be a nagyérdeműnek  tehetségét. A dél-dunántúli régió városai - Pécs, Harkány, Mágocs -  mellett ezúttal Hévízről, Keszthelyről és Zalaegerszegről is érkeznek gyerekek, hogy ízelítőt adjanak hangszeres tudásukból. A Pannon Filharmonikusok Mesterek és Tanítványaik sorozata egyedülálló és példaértékű alternatívaként van jelen a régió zenei tehetséggondozási törekvései között.


A zenei együttes a térség  egyik művészeti központjaként évek óta nagy hangsúlyt helyez a  zenei tanulmányaikban kiemelkedő gyerekek módon történő  támogatására. Az együttes által lehetővé tett  bemutatkozási lehetőséggel, egy olyan lehetséges szakmai utat mutat fel a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek, ami meghatározó, sőt akár döntő is lehet a jövőjükre nézve. A hétfő esti koncerten Tóth József (harsona), Sterner András (klarinét), Keczeli-Mészáros Anna (hegedű), Kiss Viktória Eszter (fuvola), Somodari Ábel (gordonka), György Tomaj Balázs (klarinét), Németh Vilmos Tamás (zongora), Michelisz Norman (gitár), Lajkó Ivett (furulya), Aubrecht Laura (fuvola), Tóth Kristóf (szaxofon) játékát élvezhetik a zenerajongók.


A Mesterek és Tanítványaik sorozat ugyan nem verseny, de a közönségnek lehetősége nyílik arra, hogy megválassza kedvencét. A legnépszerűbb ifjú muzsikus jutalma, hogy  egy egész napot eltölthet, a program állandó támogatója, a Mecsekerdő Zrt.  által üzemeltetett Mecsextrém Parkba, ahova ráadásként kilenc barátját is magával viheti.

Utoljára frissítve: 2016-06-20 18:29:45

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>