. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Tíz éves az Eurakvilo
2021-02-11 11:38:48
Tíz éves az Eurakvilo

Tíz éves az Eurakvilo

Idén ünnepli fennállása 10. évfordulóját a pécsi Eurakvilo Alapítvány.

A szervezet a kezdetek óta a pécsi gyermekklinika onkohematológiai osztályának munkáját segíti. Az eltelt egy évtized alatt számos módon járult hozzá nem csupán ahhoz, hogy minél több kis beteg gyógyuljon meg, hanem ahhoz is, hogy könnyebbé váljanak azok családtagjainak, valamint a kórház dolgozóinak mindennapjai. A jubileumi évre sok rendezvényt terveznek, számos célt tűztek ki maguk elé.

A tervezéshez bőven volt mire alapozniuk.  A Rotary Club Pécs segítségével nővérpihenő szobát alakítottak ki, valamint szülők részére hálórészeket létesítettek a gyermekklinika osztályán. E mellett saját játszóteret építettek a gyerekklinika udvarán, de vásároltak altatógépet, ultrahang és más nagy értékű eszközöket is. Balatoni jótékonysági hajóversenyeken vehettek részt általuk az érintett családok és  még hosszan lehetne sorolni,, hogy elkötelezett munkájuk, partnerszervezeteik és a támogatóik nagylelkűségének köszönhetően milyen sok eredményes projekt áll az Eurakvilo háta mögött.

A tíz év során több száz kezelés alatt álló gyermek napjait tették szebbé, a kezelésüket színvonalasabbá, valamint segítették vissza őket a hétköznapi életbe. Azon esetekben pedig, amikor a gyógyulás esélye szertefoszlik, otthoni gyermekhospice lehetőségével az élet minél teljesebb megélését teszik lehetővé, illetve foglalkoznak a családok gyászával, lelki támogatásával is.

Ez az összetett munka a koronavírus-járvány árnyékában sem állt le. Sőt, már javában tervezi az alapítvány  jubileumi éve programjait és kitűzte azokat a célokat is, amelyek megvalósulásához idén is számít az adományozói támogatására. Az első jubileumi esemény  a Popcorn nap volt, a következőre február 11-én kerül sor a farsang jegyében, amikor is az ötletes jelmezeké, a finom fánkoké és a jókedvé a főszerep. Aztán természetesen az évente megszokott gyermekrák világnapi (február 15.), magyar ápolók napi (február 19.) programjuk, majd a Palacsinta nap (február 25.) sem maradhat el. Ez utóbbi is csupán  a februárt  zárja, az éves rendezvénynaptárban további közel 30 program szerepel. Az Eurakvilo márciusban ismét elindítják a nyolc alkalmas önsegítő gyászcsoportjukat, ahová elsősorban az egykor a pécsi gyermekonkológiával kapcsolatban álló szülőket, nagyszülőket várják.

Ami pedig az alapítvány ez évi fejlesztési céljait illeti, azokat dr. Ottóffy Gábor, a klinika osztályvezető főorvosa, az alapítvány kuratóriumi elnöke  foglalta össze. Mint elmondta, a támogatóik segítségével először is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Pécsett is egyre több esetben történjen nagyszámú génvizsgálatot magában foglaló úgynevezett molekuláris analízis, ami jelentősen segítené a gyermekkori rosszindulatú daganatos betegségek megfelelő kezelését. Ezen túlmenően új gyógyszerhűtőre, az ultrahang készülékhez új vizsgálófejre is gyűjtenek, és biopsziás tűkre és vérvételi lándzsákra is mindig szükségünk van.

A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályán - a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike - évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Az Eurakvilo Alapítvány célja a Dél-Dunántúlon élő, ilyen betegségben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, a gyógyulási esélyük növelése. Ma már a daganatos gyermekek 75-80 százaléka sikeresen gyógyítható, ha a megfelelő források rendelkezésre állnak. Az Eurakvilo Alapítványon keresztül a  pécsi gyermekonkológiai centrumban folyó eredményes tevékenységéhez jelentősen hozzájárulnak a  támogatóik, adományozóik, valamint a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát felajánlók

Utoljára frissítve: 2021-02-11 11:44:58

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-...
Bővebben >>