. Ma Emma napja van.
Több hajléktalant tudnak elhelyezni
2020-01-08 20:49:55
Több hajléktalant tudnak elhelyezni

Több hajléktalant tudnak elhelyezni

Európai uniós támogatással, összesen közel ötvenmillió forintból felújítja és bővíti az otthontalanokat befogadó intézményeket a város önkormányzata.


Utoljára 2017-ben volt nagyobb felújítás a komlói Vörösmarty utcában lévő hajléktalanszállón, akkor a tetőszerkezetet cserélték ki az évtizedekkel korábban a kenderföldi városrészt építő munkások felvonulási épületeként felhúzott ingatlanon. A hivatalosan 24 férőhelyes, de a téli krízisidőszakban esetenként több mint 30 főt befogadó szálló műszaki állapota miatt azonban szükségessé vált a teljes felújítás.


Az önkormányzat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében  (EFOP) kiírt pályázaton sikerrel szerepelt. A felújítási költségek fedezetére elnyert  47 millió forint felhasználásával  két helyszínen folynak majd munkálatok. Az elmúlt esztendőben a város már megkötötte a szerződést a közbeszerzésen nyertes kivitelezővel, hétfőn pedig megtörtént a munkaterület átadása.


A projekt keretében kerül sor a Vörösmarty utcai épület teljes körű felújítására, ennek keretében kicserélik  padló- és falszigetelést, új burkolatok kerülnek fel a falakra, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik az épületgépészeti rendszereket, új álmennyezetet kapnak az egyes helyiségek, megújulnak a szociális helyiségek és a konyha. A főbejárat elé új előtető épül, emellett a kerítést és a kaput is kijavítják, továbbá akadálymentesítik az egész épületet.


E mellett a Szent Borbála Otthon Pécsi úti épületében is két új férőhelyet hoznak létre az elnyert forrás felhasználásával. E mellett szigetelik az alagsori helyiségeket, kicserélik a burkolatokat, kifestik azokat, valamint szociális helyiségeket alakítanak ki.

Utoljára frissítve: 2020-01-08 20:51:37

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
Bővebben >>