. Ma Ákos, Bátor napja van.
Töretlen a Szentágothai János Kutatóközpont fejlődése
2023-11-28 02:22:55
Töretlen a Szentágothai János Kutatóközpont fejlődése

Töretlen a Szentágothai János Kutatóközpont fejlődése

Fennállása óta töretlenül elkötelezett a tudomány legmagasabb szintű művelése mellett a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja.

A kutatóközpont az elmúlt évben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az eltelt időben hatalmas utat járt be, hiszen mára már hazai és nemzetközi szinten is ismert és elismert intézménnyé nőtte ki magát az orvosbiológiai kutatások, és az ahhoz kapcsolódó természettudományi területeken. Tudományos életben betöltött szerepét egy nemrégiben elnyert pályázat – amelynek célja KrioEM Kompetencia Központ kialakítása – még inkább megerősíti. Számos olyan projekt otthona is, amelyek több módon is  támogatják az egyetemen folyó oktatói tevékenységet.
 
Hatalmas munka előtt áll a kutatóközpont, ugyanis a KrioEM Kompetencia Központ kialakítása, működtetése, valamint az ehhez kapcsolódó nemzeti szakmai tudásbázis és kutatói közösség kialakítása lesz az elkövetkezendő időszak kiemelt feladata.

További híreink
Az idegrendszeri zavarok okait kutatják
A Pécsi Tudományegyetem, mint konzorciumvezető és hat konzorciumi partnere (HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, H...
2024-02-26 21:34:32, Hírek, Környezetünk Bővebben
A WordSkillsen és az EuroSkillsen is képviseli Pécset
A Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola tanulója képviseli hazánkat a nemzetközi egészségügyi versenyeken.
2024-02-25 22:07:46, Hírek, Környezetünk Bővebben
Száz éve született Grastyán Endre
Születésének 100. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak Pécsett.
2024-02-23 16:30:23, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hotelt és üzleti tömböt alakítanának ki a Zsolnay gyár jelenlegi termelőegységei helyén.
Bővebben >>