Ünnepélyes keretek között adták át a Bólyi Ipari Parkban az új, 1800 négyzetméteres csarnokot.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program plusz pályázatán elnyert támogatás felhasználásával megépült csarnok immár a tizennegyedik azok sorában, amelyeket az önkormányzat építtetett meg, és bérbe ad a betelepülő vállalkozásnak. Ezzel párhuzamosan megkezdődik az összesen 800 millió forintos projekt második üteme, ennek részeként a Bólyi Ipari Parkot a 29 hektárral megnövelik.
A most átadott, 376 millióból megvalósult üzemcsarnokban az irodahelyiségek mellett, szociális blokkot is kialakítottak. Az épületet geotermikus energiával fűtik, a tetőn napelemeket helyeznek el, valamint zárt esővíztároló rendszert is kiépítettek. Az új beruházással a város növelte a település, és egyben a térség versenyképességét, új munkahelyeket teremtve pedig az itt élőknek új munkahelyeket is teremtett.