. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Túrákat szerveznek, őrzik az erdő értékeit
2019-04-24 23:15:37
Túrákat szerveznek, őrzik az erdő értékeit

Túrákat szerveznek, őrzik az erdő értékeit

Közel százan vesznek  ma már részt a Mecsek Egyesület által szervezett túráókon, amelyekhez a helyiek is szívesen csatlakoznak.

Kezdetben mintegy húszan vettek részt a Baranyai-dombságban szervezett túráikon, manapság van úgy, hogy százan is nekivágnak a több tíz kilométer hosszúságú útvonalnak. Országosan is népszerű a Törökvári-teljesítménytúra, ami minden év júniusának első vasárnapjára esik, idén június másodikán lesz. Tavaly külföldről is érkeztek túrázók,  de Budapestről is sokan jönnek, valamint a környező megyékből is.

Az egyesület a túrák szervezése mellett kiemelt feladatának tekinti az erdei kilátók,  források,  pihenőhelyek, műemlékek  folyamatos karbantartását, ha szükséges azok felújítását, helyreállítását. Ennek részeként Erdősmárokon egy ledőlt keresztet újítottak fel, valamint adományokból  restaurálták  a  máriakéméndi kegytemplom előtt álló különleges Zsolnay angyal szobrokat. A turistautak csomópontjában álló, pusztulóban lévő kegytemplomot is az egyesület gondnokság alá vette, ugyanis jól bekapcsolható a zarándokturizmusba, és a kerékpáros turisták s elkezdték felfedezni a helyet. A templomhoz egy szép udvar is tartozik, ahol a búcsúkat tartják, de akár bográcsozni is lehet ott. A magyar  állam 60 millió forinttal segíti a rossz állagú kegytemplom felújítását, ami a következő évben valósulhat meg.

 

Idén kevesebb pénzből gazdálkodhanak  ezért, több kisebb munkát terveztek be. Az egyik legnagyobb a babarci képoszlop megújítása lesz, amit szintén adományokból valósítanak meg. A környék legnagyobb képoszlopa Babarc és Lánycsók között félúton szántóföldek közepén állt, amit elbontottak, azonban  az engedélyek beszerzését követően Babarchoz közel állítják fel ismét, az autópálya szomszédságában. Ide a helyi önkormányzat kerékpárutat is tervez, s ezzel különleges túraállomás is lesz a Szent Györgyöt ábrázoló kép.

A Mecsekerdő Zrt. asztalokkal, padokkal, erdei pihenőkkel segíti a túrázók kényelmét a Baranyai-dombságban, ezeknek a megvalósításában is aktívan részt vesznek az egyesület tagjai, részvételükkel István-kútnál, Görcsönydobokán a nagy fánál is hasonló fejlesztések valósulnak meg.

Utoljára frissítve: 2019-04-24 23:17:10

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>