. Ma Auguszta napja van.
Új értelmet nyer a kettő az egyben
2018-10-11 02:32:57
Új értelmet nyer a kettő az egyben

Új értelmet nyer a kettő az egyben

Ebben az évadban a Pannon Filharmonikusok különleges vállalkozásba kezd, amelynek során egy nap, két program, két külön korcsoportnak egy közös koncerttel  zajlik majd, mindez négy alkalommal.


Egy koncerttel, de mégis két külön programmal várja a közönséget október 13-án a Pannon Filharmonikusok. A rövid, 30 perces hangversenyen Vass András vezényli a zenekar művészeit, amelynek a témája a tánc lesz. Kodály Galántai táncok című műve mellett felcsendül részlet Kókai Verbunkos-szvitjéből, Weiner Leó I. Divertimentójából, de hallható lesz Bartóktól a Román népi táncok és Dvořák VIII. szláv tánca is. A koncert előtt és után pedig egy-egy rövid, de mégis tartalmas, humorral fűszerezett beavató várja az érdeklődőket, melyek házigazdája Bősze Ádám lesz.


Elsőként a 14-18 évesek foglalhatják el a Kodály Központ nézőterét, azonban a megszokott széksorok helyett ismét babzsákok és színes párnákon foglalhatnak helyet a #NoBabel ingyenes programján. A koncert után Bősze Ádám tart rövid beavatót a hallottakról. Az Utózönge című programon Pécsett egyedülálló újdonságként olyan felnőttek vehetnek részt, akik szívesen kapcsolódnának be a komolyzene világába lépésről lépésre.


A Pannon Filharmonikusok tavaly indította el a kifejezetten a 14-18 éves korosztálynak szóló és kamasznyelven kommunikáló komolyzenei beavató sorozatát, a #NoBabel-t. Többrétű a program vonzereje a fiatalok számára. Fontos, hogy nem kényszerből jönnek el a gimnazisták a Kodály Központba, ráadásul az előadáson kényelmes, utcai ruhában, babzsákokon ülve vagy fekve egy rövid, interaktív, humoros bevezetővel hangolódhatnak az adott esti komolyzenei koncertre.


Ebben az esztendőben mind a négy téma a tánc köré épül. Az első alkalommal a népzene és ahhoz kapcsolódóan az útkeresés fogalma kerül a fókuszba. A vendég a Misina Néptáncegyüttes lesz jelen, a táncosaik segítségével a ballábasok is jobblábassá válhatnak, ha kedvet éreznek hozzá. Az ingyenes programok regisztrációhoz kötöttek és ebben az évadban is 4 alkalommal kerülnek megrendezésre.


Itt az idő bekapcsolódni! – hirdeti a Pannon Filharmonikusok legújabb programsorozata, az Utózönge. Ez a program az adott esti #NoBabel produkció második részében elhangzó koncertprogrammal kezdődik, majd a zenei élmény komolyan könnyed feldolgozásával folytatódik egy humorral fűszerezett beszélgetés során.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>