. Ma Auguszta napja van.
Új szerepben a gyerekkönyvtár
2018-05-30 02:28:02
Új szerepben a gyerekkönyvtár

Új szerepben a gyerekkönyvtár

Megkezdődött Komlón a gyermekkönyvtárban  annak a több mint 32 milliós projektnek a megvalósítása, amelynek  keretében sor kerül   az intézmény teljes körű felújítására, belsőépítészeti átalakítására, valamint új eszközöket is beszereznek.

A könyvtárak lehetnek az iskolákon kívüli ismeretterjesztés és ismeretszerzés legfontosabb helyszínei még a 21. század megváltozott körülményei között is. Ehhez azonban lépést kell tartani a megváltozott igényekkel és befogadói környezettel – egyszerűbben fogalmazva a kor igényeihez kell igazítani az intézmények megjelenését és kínálatát, hogy képesek legyenek magukhoz vonzani a gyerekeket és a fiatalokat egyaránt.


Ez volt az alapkoncepciója a napokban tartott hivatalos nyitórendezvénnyel elrajtoló fejlesztési programnak is a komlói József Attila Városi Könyvtár és Múzeális Gyűjtemény gyermekkönyvtárában. Az intézmény teljes belső átalakításon és modernizáláson esik át, emellett korszerű digitális eszközökkel is felszerelik. A szobákra rá sem lehet majd ismerni, hiszen kicserélik a burkolatokat, a bútorokat, korszerű riasztóberendezést is beépítenek, továbbá felújítják a vizesblokkot és elvégzik a projektarányos akadálymentesítést.


E mellett interaktív okostáblát, hordozható és asztali számítógépeket, projektort, digitális rajztáblát, fényképezőgépet és videó-kamerát is vásárolnak, ezzel is bővítve a könyvtár jelenlegi eszközparkját. Ezeknek a segítségével izgalmas, látványos és interaktív foglalkozásokat tudnak  majd tartani a könyvtár munkatársai, amelyekre nem csak Komló, hanem a környező települések gyerekeit is várják.


A projekt a nevében is célul tűzi ki az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges képességek erősítését, aminek elsődleges feltétele, hogy a gyerekek számára élményszerűvé tegyék az ismeretszerzést és a tanulást annak érdekében. Ez a feltétele annak, hogy szívesen vegyenek részt a programokon, térjenek vissza újra és újra a könyvtárba, ahol már 2016 óta működik a legkisebbeknek Dínóbirodalom néven egy modern játszóház, ezt fejlesztik tovább a projekt segítségével, hogy  a már nagyobb, olvasni tudó gyerekeknek is tudjanak benne foglalkozásokat tartani.


Az  Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert uniós források felhasználásával megvalósuló fejlesztések elsődleges  célja az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése. Az átépítési munkálatok néhány hónapon belül befejeződnek, a projekt  teljes körű megvalósítása  2019 februárjára várható.

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Környezetünk Bővebben
Kétszáz fotóművész képei láthatók Pécsen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen.
2024-03-24 17:36:35, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>