. Ma Auguszta napja van.
Újabb különleges koncert a Gandhitól
2018-11-20 02:04:07
Újabb különleges koncert a Gandhitól

Újabb különleges koncert a Gandhitól

Hangok címmel a cigány/roma táncban, zenében, de legfőképp népdalokban rejlő értékei elevenednek meg 21. századi köntösbe bújtatva november 20-án Pécsett a Kodály Központban.

A Gandhi Gimnázium fenntartójának szervezésében megvalósuló különleges produkcióban fellép többek között Oláh Gergő, az EtnoRom és a Kanizsa Csillagai együttesek neves énekesei, cigány/roma hangszerművészek, pécsi neves kórusok vezetői és tagjai, Pirók Zsófia és Lippai Andrea flamenco táncművészek, valamint a PTE Táncegyüttes is. Mellettük színpadra állnak a Gandhi diákjai is a Gandhi Hagyományőrző Együttesben és a Gandhi Hagyományőrző Kórusban, sőt, az iskola művésztanárai is fellépnek.
 
A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartójának ez már a harmadik zenei nagyrendezvénye, az elmúlt év februárjában a Tavaszváró nemzetiségi koncerttel, decemberben a Valaha madarak voltunk című cigány népi oratóriummal arattak nagy sikert. Ezúttal az emberi hangokat állítják a produkció középpontjába, azokon keresztül üzennek, hogy a cigány/roma kultúra érték, melyet fontos megőrizni és bemutatni is. Olyan cigány/roma népdalok hangzanak majd el, amelyek némelyike ma már alig ismert, s amelyek visszavisznek a zenei gyökerekhez. Ezeket a dalokat emberi hangok révén, kóruszenével, de hangszeres és táncos kíséretet is bevonva öltöztetik mai köntösbe.

A zenei átiratokat a Gandhi Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti vezetője, Horváth Krisztián készítette.

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összehangolja az oktatási és a hallgatói szolgáltatásokat a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a ...
Bővebben >>