. Ma Emma napja van.
Újkori világpremier Pécsett
2019-09-13 01:27:58
Újkori világpremier Pécsett

Újkori világpremier Pécsett

Világhírű francia énekművészek tolmácsolásában csendül fel a Kodály Központban szeptember 21-én háromszáz év után  Joseph Bodin de Boismortier  barokk operája, az Ámor utazása.


A francia barokk stílus saját korában egyik legelismertebb zeneszerzője volt az 1689 és 1755 között élt Joseph Bodin de Boismortier. Talán legnagyobb szabású műve, amit a párizsi Királyi Operaház számára 1736-ban írt, a 18. század óta a világon lesz először most lesz hallható.
Az Ámor utazásai (Les Voyages de l’Amour) című opera-ballettet koncertszerű, korhű előadásban hallhatják az érdeklődők. A romantikus történet a barokk operák előadásában avatott, világhírű francia énekművészek, valamint Vashegyi György vezényletével a Purcell kórus és az Orfeo Zenekar közreműködésével elevenedik meg.  


A pécsi előadás egyik különlegessége lesz  a négy világhírű szoprán, a francia barokk művek kiváló előadóinak - az angol Katherine Watson, a holland Judith Van Wanroij, és két francia szoprán Chantal Santon-Jeffery és Katia Vellet –  fellépése, ugyanis még  soha nem szerepeltek egyszerre egy darabban. A Purcell Kórus és az  Orfeo Zenekar  már 2014 óta dolgozik együtt a Versailles-i Barokk Zenei Központtal, egy újabb állomása ennek, hogy e francia-magyar kulturális együttműködést – Magyarországon a MÜPA után első alkalommal – Pécsre is kiterjesztik.


Boismortier hihetetlenül népszerű volt kortársai körében, hírnevét elsősorban zseniális hangszeres kamara-darabjainak köszönhette, több mint 100 opuszt adott ki, s ezek eladásából jelentős vagyont is szerzett. A korabeli és modern kritika egyaránt említést tesz arról, s egyben hibájának rója fel, hogy tehetségét szinte elaprózta ezekre a művekre. Ennek fényében különösen meglepő, hogy legnagyobb szabású műve, az 1736-os Amor utazásai (Les Voyages de l’Amour) című opera a 18. század óta máig előadatlan maradt.
A prológusból és négy felvonásból álló opera egyes felvonásai különböző helyszíneken játszódnak és különálló történetet mesélnek el. A prológus Küthereia kertjében játszódik, allegorikus szereplők mellett Ámor és Zefír párbeszédével. Ámor - a szerelem isteneként - az igaz és hűséges szerelmet keresi: Zefír erre utazást javasol neki. Ámor tehát útnak indul, hogy a következő felvonásokban különböző helyszíneken (a faluban, a városban és a királyi udvarban) felkutassa a hozzá illő, hűséges társat.


A közel háromszáz éves színpadi mű az évek során méltatlanul feledésbe merült, tudomásunk szerint e kiváló opera most hangzik el először a 18. század óta, az előadáshoz és lemezfelvételhez a modern kiadást kifejezetten erre az alkalomra készítette a kéziratból a Versailles-i Barokk Zenei Központ (Centre de Musique Baroque de Versailles). (fotó: Nagy Attila)

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pia, drog, függőségek. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD ...
Bővebben >>