. Ma Auguszta napja van.
Újra együtt
2019-04-03 20:48:44
Újra együtt

Újra együtt

Nyitott tantermek, iskolatörténeti kiállítás, 25 órás cigánymese-olvasás – csak néhány program azok közül a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola negyedszázados fennállása alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi héten.

 

Éppen negyed évszázada annak, hogy  létrejött  Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye  a Gandhi. Ebből az alkalomból április 8 és 13  között ünnepi rendezvénysorozatra kerül sor Gandhi 25 – Újra együtt! címmel.


Mint Ignácz István az iskola igazgatója elmondta, azt szeretnék megmutatni, hogy stabil, fejlődő és nyitott intézmény a Gandhi, ami büszke a múltjára, az eredményeire és habár természetesen nem tökéletes, de folyamatosan dolgozik azon, hogy a pedagógiai tevékenységét még színvonalasabban végezze.


Az elmúlt néhány év sikerei, így például a cigány/roma hagyományőrző, értéktovábbító munkájukat méltató UNESCO-díj, az elismert hátránykiegyenlítő erőfeszítéseik, a tavaly már nagyobb diáklétszámuk, valamint az intézmény iránt – bel- és külföldről egyaránt megnyilvánuló – egyre növekvő érdeklődés mind azt támasztják alá, hogy a Gandhi jó úton jár. Az érdeklődőknek ezt az utat is szeretnék megmutatni most, egészen a kezdetekig visszanyúlva az időben.


Ami az ünnepi hét konkrét eseményeit illeti, április 8-án a Gandhi első igazgatójáról , Bogdán Jánosról emlékeznek meg, akinek szívügye volt a cigányság felemelkedése és meghatározó szerepet játszott a gimnázium létrehozásában, amelyet azután egészen az 1999-ben bekövetkezett haláláig vezetett. Emlékét a Gandhiban azóta is szeretettel őrzik, s elévülhetetlen érdemei előtt tisztelegve az emlékművét most áthelyezik, s az iskolában új, központi helyszínen avatják fel.


A gandhis diákok – éppen úgy, ahogy azt az iskola 15, valamint 20 éves fennállása kapcsán is tették – élőképet alkotva is megemlékeznek a jubileumról. A gimnáziumban iskolatörténeti és interaktív kiállítás nyílik, amelyen fotók, naplók, vendégkönyvek és egyéb emlékek segítségével az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Gandhi Gimnázium életébe, múltjába.


A szakmai nap keretében nyitott órákat, művészeti és kollégiumi foglalkozások adnak lehetőséget az intézményben folyó pedagógiai tevékenység megismerésére. Többek között képet kaphatnak arról,  hogyan folyik  a beás és a lovári nyelv oktatása, vagy épp a cigány népismeretet.


Nemes Gábor, az iskola gitártanára is  koncertet ad, ami mintegy felvezetése a főeseménynek, a Gandhi jubileumi ünnepségének, amelyen rangos vendégek mondanak köszöntőt, s különböző műsorszámokkal az intézmény diákjai és művésztanárai is színpadra lépnek. Az intézmény erre az eseményre is várja az alapítóit, korábbi tanárait, dolgozóit és tanulóit. Ugyanezen a napon aztán két másik érdekes programra is sor kerül. Ekkor mérik össze az általános iskolák felső tagozatos diákjai tudásukat a cigány népismereti vetélkedőn, valamint a negyed évszázados jubileumhoz kapcsolódva 25 órás cigánymese-olvasást  is tartanak. Ez utóbbi élőben  is közvetítik, az interneten végig követhető lesz. E mellett 25 órás kihívással a spinninget (zenés kerékpáros tekerés) kedvelőket is várják.


Az ünnepi eseménysor zárásaként Gandhis találkozót tartanak, amelynek programjában időkapszula-elhelyezés és jubileumi faültetés is szerepel, ez a kötetlen beszélgetések napja lesz. Lesz zenés műsor, táncház, közös ebéd is, és aki szeretné bejárni a gimnáziumot és a kollégiumot mint élete korábbi színtereit, annak „Gandhi-túra” keretében erre is lehetősége nyílik.

Utoljára frissítve: 2019-04-03 20:52:07

További híreink
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Középpontban a fenntarthatóság és ellenállóképesség
A fenntarthatóság és az ellenállóképesség állt a középpontjában idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Pécsi Pénzügyi Napoknak.
2023-06-06 21:59:53, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 15-én ünnepi programok és koncertek várják a pécsieket.
Bővebben >>