. Ma Auguszta napja van.
Unalmas meccs füttykoncerttel
2018-06-26 21:42:02
Unalmas meccs füttykoncerttel

Unalmas meccs füttykoncerttel

Akármilyen furcsán hangzik, a labdarúgó világbajnokság tizenharmadik játéknapján akár még a dán válogatott is kieshet a csoportkör végén.


A franciák már továbbjutottak, ez nem kérdés, így a két európai csapat ütközetének a gallok igencsak felforgatott csapattal vágnak majd neki. Didier Deschamps hat helyen változtatott a Peru elleni francia kezdőhöz képest, mindjárt a kapuban nem Hugo Lloris áll, hanem Steve Mandanda. A védelembe Sidibé és Kimpembé került be, a középpályán pedig N’Zoni, Dembelé és Lemar fog kezdeni, Giroud lesz az egyetlen támadó. Lloris mellett Pavard, Umtiti, Pogba, Matuidi és Griezmann szorult most a kispadra. Age Hareide három helyen változtatott az ausztrálok ellen látott kezdőcsapaton. A középpályáról eltiltás miatt hiányzik majd Yussuf Poulsen, őt Mathias Jörgensen váltja majd, a csatársorban pedig Cornelius mellett új ember lesz Braithwaite, akik Nicolai Jörgensen Lasse Schöne helyett kerültek a kezdőbe. A norvég szakvezető emellett átállt a 4-3-3-as játékrendszerre, ez alapján arra lehet számítani, hogy a dánok szeretnének nekimenni ennek az erősen felforgatott kezdőcsapatnak. Most fog kiderülni, hogy sikerül-e?


A dán kezdőcsapat: Shmeichel – Dalsgaard, Kjaer, Christensen, Larsen – Delaney, Mathias Jörgensen, Eriksen – Sisto, Cornelius, Braithwaite Szövetségi kapitány: Age Hareide
A francia kezdőcsapat: Mandanda – Sidibé, Varane, Kimpembé, Hernández – Dembelé, Kanté, N’Zonzi, Lemar – Griezmann – Giroud Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Játékvezető: Sandro Ricci (Brazília)
Nézőszám: 78011 fő


1. perc: A fehér-sötétkék szerelésben játszó franciák kezdik a meccset, a dánok piros-fehér szerelést kaptak mára. A brazil Sandro Ricci vezeti az összecsapást!
5. perc: Tizenegyes gyanús! Braithwaite-et mintha lökte volna a tizenhatoson belül Kimpembé, a bíró szerint semmi, videó-bírózás nincs, tovább! Érdekes!
16. perc: Lövés! Francia! Giroud kap labdát Hernándeztől, elviszi 15-ig és rátűzi, Schmeichel kivédi!
30. perc: Dán Kontra! Cornelius megy el a baloldalon, középen a beadásra Eriksen ékezik és a kirohanó Mandandába tüzel! Büntető nincs, pedig a dánok reklamálják! Nincs mit, hiszen Mandanda először a labdát sodorta el!
33. perc: Lemar-Griezmann-Dembelé a labda útja, végül a Barcelona csatára lő jobbról, gyatrán! Schmeichel vetődik de nem kell hozzáérnie!
39. perc: Griezmann kap labdát a jobboldalon, tizenhétnél átteszi a bal lábára, majd Schmeichel kezébe adja!
44. perc: Egy felívelt labdát vesz le Griezmann a tizenhatoson belül a jobboldalon, visszateszi a középen érkező Giroud-nak, aki fölé lövi, de már lesen volt Griezmann! Igaz a partjelző kókora késéssel intette be!
45. perc: Két percet hosszabbít Sandro Ricci, majd lefújja az első félidőt, de előtte Mathias Jörgensen kap sárgát, mert elgáncsoltat a kontrát vezetni igyekvő Griezmannt 40 méterre a kaputól! A szabadrúgást már nem várja meg a brazil!


És akkor vége tehát az első félidőnek! Hát hogy is mondjam csak? Az a hat játékos, aki a franciáknál ma lehetőséget kapott a bizonyításra, biztosan nem azt mutatja, amit Didier Deschamps elvár ezektől a játékosoktól! A francia támadásokban sok a pontatlanság, kevés a kapura lövés, a játékosok leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy néhány szituációban a videó-bíróért kiáltanak.
Kiegyenlített mérkőzést látunk, melyen a dánoknak is vannak helyzeteik, ezeket azonban képtelenek normálisan befejezni, ezért aztán Mandandának, a francia kapusnak sem nagyon kellett megizzadnia eddig.


46. perc: Nem cserélt senki! Folytatjuk a mérkőzést, dán kezdőrúgással a második félidőben!
50. perc: Francia csere! Benjamin Mendy érkezik Lucas Hernández helyére! Már a félidőben is megléphette volna ezt Deschamps, de mindegy, ő tudja!
51. perc: Griezmann 30 méteres lövése megpattan egy dán védőn, így Schmeichel könnyen védheti a jobb alsóba tartó labdát!
56. perc: Eriksen 30 méteres szabadrúgása kerül Mandanda ölébe, ahonnan elsőre kipattan, másodszorra viszont már fogja a rutinos kapus!
60. perc: Annyira nyugodtak a dánok, hogy cserélnek! Sisto helyére érkezik a Koppenhága csatára, Fischer!
68. perc: A franciák is cserélnek! Griezmann helyére érkezik Nabil Fekir, a Lyon csatára!
70. perc: És ha már jött, lőtt egyet balról, 18-ról az oldalhálóba, miután kapott egy labdát!
75. perc: Corneliust hozza le Age Hareide, Dolberg váltja őt! Cseréltek a dánok!
79. perc: A franciák is cseréltek! Mbappé áll be Dembelé helyére! És azért mondjuk ki; Gusztustalan ez a meccs, na! 78011 a nézőszám, teltház van a Luzsnyikiban Moszkvában, mindenki unatkozik és fütyül!
83. perc: Fekir tüzel! Schmeichelnek védenie kellett a jobbról érkező löketet! Gól továbbra sincs!
90. perc: Érdekes a játékvezetői felfogás! Három percet hosszabbít Ricci, de hogy mire? Szerintem ő sem tudja!
93. perc: Delaney kapott elefánt puszit a vádlijára, a biztonság kedvéért leszedi a pályáról Hareide! Lerager jön a helyére!
94. perc: Jajj de jó! Sandro Ricci véget vet a szenvedésnek, a meccsnek!


Nem maradt le semmiről az, aki nem látta ezt a meccset, a világbajnokságok történetének legunalmasabb találkozói közé kerül be ez a találkozó! Franciaország és Dánia tehát a csoport első két helyén végez, és ezzel igazolja a várakozásokat. A dánok valószínűleg majd a horvátokkal játsszák a nyolcaddöntőjüket, a franciák pedig Argentína, Izland és Nigéria triójából kapnak majd egy ellenfelet.
Megszületett a világbajnokság első gól nélküli döntetlenje, amellyel mindkét mérkőző fél elégedett lehet, de ez a játék – játsszanak bárkivel – nagyon kevés lesz a következő körben!                                                                                  (Haász Rudolf )

Utoljára frissítve: 2018-06-26 21:52:32

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egyöntetű szakmai állásfoglalást fogalmaztak meg a „gyógyszerész nélküli gyógyszertár” ellen a gyógyszerész ké...
Bővebben >>