. Ma Auguszta napja van.
Út a foci világa körül 3.
2018-06-07 20:46:12
Út a foci világa körül 3.

Út a foci világa körül 3.

Négy csapat alkotja az idei oroszországi labdarúgó világbajnokság C-csoportját, Ausztrália, Dánia, Franciaország és Peru. Csapatbemutató cikksorozatunk harmadik részében ők kerülnek tehát terítékre.

 

Ausztráliával kapcsolatban három érdekességre hívnám fel a figyelmet. Egyrészt az Ausztrál Labdarúgó szövetség kérésére az országot korábban (2006. január 1-jén) az óceániai térségből Ázsiába tették át arra hivatkozva, hogy Ázsiában sokkal több a csapat, így sokkal inkább versenyezni tudnak a világbajnokságra történő kijutásért, pedig földrajzilag Óceániához tartozik Ausztrália. Másrészt már nem Angelosz Posztekoglu, hanem Bert van Marwijk irányítja a csapatot, aki idén januárban került a kispadra, miután tavaly decemberben elköszöntek tőle Rijádban, teszem hozzá; igencsak meglepő módon. Miképpen meglepő az is, hogy a holland szakember elődje 2017. november 22-én jelentette be, hogy távozik az ausztrál válogatott éléről, mindez két héttel a sikeres világbajnoki kvalifikációt követően történt.


Itt máris ki kell javítanom egy tévedést, hiszen az első részben, Szaúd-Arábia kapcsán azt írtam, hogy a csapat Juan Antonio Pizzivel harcolta ki a vb-szereplést, miközben az igazság tehát az, hogy Szaúd-Arábia kispadján Bert van Marwijk ült a selejtezősorozatban. A harmadik érdekesség az ausztrálokkal kapcsolatban, hogy ők a legtöbbet utazó csapat a világbajnoki selejtezők történetében. 250.000 kilométert utaztak 2016 szeptembere és 2017 novembere között, 11 országot érintve összesen. Kezdték mindezt az ázsiai selejtezősorozat második körében. Jordánia, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Banglades mellé kerültek a B-csoportba, melynek küzdelmeit roppant magabiztosan nyerték.


A megszerezhető 24 pontból csak hármat veszítettek el, meglepő módon Jordániában kaptak ki 2:0-ra. A harmadik fordulóban már bukdácsolt a Socceroos becenevű társaság, olyan meglepő eredmények is becsúsztak, mint például az Irak vagy a Szaúd-Arábia elleni döntetlen. így aztán az ausztrál válogatott öt győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel teljesítette a harmadik kört, kevesebb győzelmének köszönhetően lemaradva az egyenes ágon történő kijutásról. Így aztán Ausztrália negyedik fordulóra kényszerült a másik hatos csoport harmadik helyezettjével; Szíriával, ami csak a hazai mérkőzésen, Sydney-ben dőlt el, hosszabbítás után. Novemberben az ausztrálok így mehettek az interkontinentális pótselejtezőre az észak-amerikai selejtező negyedik helyezettjével; Honduras-szal.


Ezt a párharcot 3:1-es összesítéssel nyerték, ám Angelosz Posztekoglu nyilván úgy érezte, hogy meglehetősen ciki eredmények születtek a selejtezőben és ezért mondott le aztán, kvalifikáció ide vagy oda. Kapóra jött tehát ebben a kényes helyzetben Bert van Marwijk távozása Szaúd-Arábiából, azonnal le is csaptak rá Canberrában. Egyelőre azonban nem kezdett jól új állomáshelyén, a norvégoktól kikapott a csapat és Kolumbiával is csak egy döntetlenre volt képes. Játszanak még a magyar válogatottal és a csehekkel is, mielőtt megérkeznek Oroszországba. Annak alapján, amit az öt hónapja a csapattal dolgozó kapitány Szaúd-Arábiában művelt, az ausztrál válogatott bármire, így a továbbjutásra is képes lehet, ehhez azonban a dán-francia párosból legalább a dánokat meg kéne verni, a franciákat megítélésem szerint nem lehet legyőzni a csoportban! Aztán majd meglátjuk...


Dánia
Ha Dánia, akkor Morten Olsen, mondhatnánk! De nem mondjuk, mert a legendás edző nyugdíjba ment, így Koppenhága azonnal megkezdte a mester pótlására irányuló tárgyalásokat. A 64 éves norvég szakember; Age Hareide vállalta el a dán szövetségi kapitányi posztot, otthagyva ezzel a Malmö csapatának kispadját. Első feladata volt a selejtezőcsoportból kijuttatni a csapatot a világbajnokságra, ami egy kis pótselejtezős kerülővel ugyan, de sikerült. Bár nem úgy indult, hiszen egy Montenegró elleni vereséggel nyitottak a dánok, amit egy Kazahsztán elleni győzelem és egy Románia elleni döntetlen követett, ám aztán rákapcsoltak a skandináv legények.


Sorozatban négy győzelem következett, így aztán oda is értek a második, pótselejtezőt érő helyre, ugyanis a lengyelek időközben a csoportgyőzelmükkel betették a tarisznyájukba a moszkvai repülőjegyet. Ugyanezért tehát a dánoknak tavaly novemberben még egy kicsit melózni kellett, Írország legyőzése volt szükséges a pótselejtezőn. Az odavágón gól nélküli döntetlen született, ám november 14-én a visszavágón beindult a dán gólgyártás, amelyből Christian Eriksen vállalt oroszlánrészt egy csinos kis mesterhármassal. Ennek eredményeként Írország 5:1-es összesítéssel búcsúzott, Dánia pedig belépett a 32-es világbajnoki mezőnybe. És a decemberi sorsoláson a C-csoportba került, ahonnan papírforma szerint tovább is juthat.


Klasszisokat mindhárom csapatrészben, de főleg a középpályán találunk ebben a csapatban, ha az ott játszók hozzák a formájukat, maximum a második helyen juthatnak tovább, viszont a nyolcaddöntőben már az argentinok jöhetnek szembe Messivel, azon a lehetséges találkozón nem látok dán esélyt. Dánia idei felkészülési meccsein előbb döntetlent játszott Chilével, aztán legyőzte Panamát és játszik még a svédekkel, valamint Mexikóval, mielőtt Oroszországba utazik a csapat.


Franciaország
A franciák két évvel ezelőtt, a hazai pályán megrendezett Európa-bajnokságon döntőbe jutottak, a finálét hosszabbítás után elbukták Didier Deschamps legényei. Láttuk az akkori képeket; a francia srácok – érthető okokból – eléggé maguk alatt voltak a meccs végén. Ám sokáig nem volt idő szomorkodni, következtek ugyanis a világbajnoki selejtezők, a galloknak pedig tovább kellett jutniuk az „A” jelű hatosból. Itt Svédország, Hollandia, Bulgária, Luxemburg és Fehéroroszország volt az ellenfél. Egy olyan csapatnak pedig kötelező kijutnia Oroszországba, amely egyrészt EB-döntőt játszott, másrészt minden poszton hemzsegnek a világsztárok.


Ez egy roppant kellemes probléma Deschamps mesternek, ugyanakkor lehetőséget ad a hisztire, az értetlenkedésre is, hiszen törvényszerű, hogy a keretszűkítésnél bizony kiderül; legalább 12 sztár nem fér fel a repülőre, így ők otthon maradnak. De vissza egy rövid időre a selejtezőkhöz! A franciák a rengeteg sztárral hozták a kötelezőt, csak a svédektől kaptak ki idegenben. Emellett két meglepő döntetlen csúszott be! Kezdésként rögtön a fehéroroszok ellen, majd a sorozat vége felé hazai pályán Luxemburgnak adtak oda két pontot s csak egyet tartottak meg. Összességében elmondható, hogy a 7-2-1-es mérleg 23 francia pontra volt elég, ezzel kényelmesen nyerték a selejtezőt.


Erőssége miatt a francia válogatottnak a papírforma szerint meg kell nyernie a C-csoportot a világbajnokságon és a célkitűzés nem lehet más Párizsban, mint hogy a négy évvel ezelőtti menetelésnél jobbat produkáljanak. Ez csak akkor lehet nehéz, ha a második helyen zárnak a csoportban vagy az argentinok szerepelnek gyengébben és a saját négyesükben ők érnek oda a második helyre. A jelenlegi forma jónak tűnik, hiszen ugyan idén szoros meccsen kikaptak a felkészülés során Kolumbiától, ám az oroszokat és az íreket is megverték és játszanak még a vébé előtt az olaszokkal és az amerikaiakkal is.


Peru
Ha létezik csoda a focipályákon, akkor mindenképpen abba a kategóriába kell sorolni, hogy 1982 után ismét van perui csapat egy világbajnokságon. Miért mondom ezt? Azért mert sokáig egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy a perui válogatott az argentin Ricardo Gareca irányításával ott lesz ezen a tornán! Ha magyar szemszögből nézzük, szegény peruiak 36 évet vártak arra, hogy ismét pályára léphessenek világbajnokságon, tehát hozzánk hasonlóan ők is panaszkodhattak eleget!


Első meccsükre Oroszországban június 16-án magyar idő szerint este hat órakor kerül majd sor. De hogyan jutottak el idáig? A dél-amerikai selejtezőben hét győzelmet, öt döntetlent és hat vereséget produkáltak, olyan csapatok ellen is pontot szereztek, mint például Argentína, az is rögtön az első selejtező fordulóban, hazai pályán jött össze. Az oroszországi szereplés kiharcolásának elképesztő voltát mutatja, hogy a perui csapat 26 ponttal úgy ért be az interkontinentális pótselejtezőt érő ötödik helyre, hogy a kevesebb vereségük miatt előzték Chile csapatát (Chile mérlege 8-2-8 volt), akik szintén 26 ponttal csak a hatodik helyen zártak.


Bár a perui válogatottnak ezt követően tavaly novemberben körbe kellett repülnie a földet, ettől függetlenül az Új-Zéland elleni pótselejtező az eredmény alapján egyszerűnek tűnt, hiszen összesítésben 2:0-ra nyertek a perui, így most ők készülnek a világverseny rajtjára. A jelenlegi keret leghíresebb és legdrágább játékosa Jefferson Farfán, aki 33 éves és a fénykorát élő PSV Eindhoven meghatározó játékosa volt. Az ő nemzetközi rutinja sokat érhet az ausztrálok, a dánok és a franciák ellen, akár még a továbbjutást is. A franciákat valószínűleg nem fogják tudni megszorongatni sem, a dánok és az ausztrálok ellen reménykedhetnek tisztességes eredményben, de ha be is jutnak a nyolcaddöntőbe, annál tovább már nem valószínű, hogy mehetnek, hiszen ott van a keresztcsoportban a félelmetesen erős argentin csapat.


Mindenesetre az látszik, hogy a világbajnoki szereplést ezúttal komolyan akarják venni és az is észrevehető, hogy a perui fiúkat alaposan feldobta, hogy ott lesznek Oroszországban, hiszen idén két olyan csapattal játszottak felkészülési meccset, akik tagjai a S-csoportnak; Horvátországot és Izlandot is legyőzték, utóbbi története első világbajnokságára készül. Szóval veszélyes csapat ez a perui, jó lesz őket komolyan venni minden ellenfélnek!
Folytatjuk…
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2018-06-07 20:47:16

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pluszosok Egyetemének szervezői igyekeznek hasznos ismereteket átadni a neves tudósok, közéleti személyisége...
Bővebben >>