. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Villány mosolygós arca
2019-04-07 02:35:37
Villány mosolygós arca

Villány mosolygós arca

A Villányi borvidék tavaly elindított, fiatalos, könnyed, mosolygós közösségi bora már az első évjáratával meghódította a fogyasztókat.


A legtöbb pincénél hónapokkal ezelőtt elfogytak az első évben kihozott készletek, azonban nem kell tovább várni a REDykre, már elstartolt a 2018-as évjárat.


A Villányi borvidék már korábban is összefogott, ám míg korábban a prémium szegmensen, a nagyformátumú vörösborokon volt a hangsúly, mint a Villányi Franc esetében, most eljött az ideje, hogy fókuszba kerüljön Villány könnyed oldala is.


A portugieser Villány fő fajtája, a legnagyobb mennyiségben ebből a szőlőből készül itt bor, értelemszerűen portugieser-alapokra épül fel a tavaly elindított REDy. Az új közösségi márkát elsősorban a fiataloknak, az Y-generációnak szántak, de nem csak a nagyon fiatal korosztálynak, hanem mindenkinek, aki szereti a könnyed, gyümölcsös borokat.


Az új, második évjárat, a 2018-as borok április 4-én mutatkoztak be, a közönségkóstolót zárt kereskedői bemutató előzte meg, ahol egy irányított szakmai beszélgetés keretében oszthatták meg tapasztalataikat a termelők és az eseményen résztvevő kereskedők, értékesítési szakértők.


Az estébe nyúló, teltházas nyílt kóstolón, ahol a REDy bemutatkozó kisfilmjének premier-vetítésére is sor került, tizennégy pincészet  - Bíbor Birtok, Bock Pincészet, Csányi Pincészet, Fontányi Borászat, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Hárságyi Pincészet, Lelovits Tamás Pincészete, Maczkó Róbert Pincészete, Mokos Pincészet, Polgár Pincészet, Tiffán's Pincészet, Vinatus Pincészet, Vineas Tenkes Pincészet és Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – volt jelen, de várhatóan mintegy húsz REDy jelenik meg az elkövetkező napokban a piacon.


- A REDy fiataloknak is jó választás, megfelel a jelenlegi vörösboros trendeknek, de gyakorlatilag mindenkinek ajánljuk, aki a könnyed, jóivású borokat szereti – mondta el Kovács Boglárka Dóra, a Villányi borvidék marketing vezetője. – Olyan vörösbort szerettünk volna megalkotni, ami ideális bisztróbor, jól működik az ételek világában, jó ár-érték aránnyal rendelkezik és nem mellesleg jól behűtve akár nyári estékre is kiváló frissítő.


A 2018-as REDy-széria egyik szabad szemmel is könnyen feltűnő újdonsága, hogy most új, piros csavarzárral kerülnek forgalomba a borok, amitől még egységesebb lesz a megjelenésük. Elsősorban vinotékákban, borszaküzletekben, vendéglátóhelyeken érhető majd el, no és persze a pincészeteknél.  E mellett tavaly is számos szakmai és közönségrendezvényen találkozhattak vele az érdeklődők. Idén is érdemes lesz figyelni az Y-jelre a Pécsi Egyetemi Napokon, a Fishing on Orfűn, a HúSVéton, a Portugieser du Monde-on, a Vince Budapest Wine Show-n, a Budapest Borfesztiválon, a Gourmet fesztiválon, a Siklósi Borvár, a Győri Bornapokon, a Szegedi Bortéren, és még számos programon.


A márkát nem csak itthon, de külföldön is népszerűsíti a Villányi borvidék, így kiemelt szerepet kapott a düsseldorfi Proweinon, ahol önálló standdal jelent meg Villány, de heteken belül a horvátországi Zadar Wine Festivalon is megjelenik és nem marad ki a Varsóba szervezett látványos Villány-kóstolóról sem, amely a lengyel piacon kívánja népszerűsíteni a legdélebbi magyar borvidéket. A legtöbb esetben a "Villány két arca” koncepció mentén szerveződik a bemutatkozás, azaz a REDy mellett természetesen a borvidék prémium márkája, a Villányi Franc is megjelenik.

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Környezetünk Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Környezetünk Bővebben
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>