. Ma Gedeon napja van.
Vizes VB: Női Vízilabda-Magyarország-Kanada 4:6
2017-07-25 10:50:22
Vizes VB: Női Vízilabda-Magyarország-Kanada 4:6

Vizes VB: Női Vízilabda-Magyarország-Kanada 4:6

A magyar női vízilabda válogatott négynapos pihenőt követően folytatta szereplését a budapesti vizes világbajnokságon.


Bíró Attila szövetségi kapitány lányai a könnyebbik ágon folytatták a szereplésüket, de vigyázat, Kanada nagyon veszélyes ellenfél lehet. A Világliga döntőjéig jutó csapat egészen különleges védekezési formációt használ, melyben az egyik védő besegít a kapusnak. Ez ellen csak és kizárólag tűpontos passzokkal lehet tenni valamit. A kanadai csapat a nyolcaddöntőben Új-Zéland együttesét győzte le 16:3-ra, de most számukra egy jóval nehezebb ellenfél következik. Egy olyan, amelyet a hazai közönség, 8000 szurkoló a helyszínen támogat! Reménykedtünk, hogy sikerül az elődöntőbe jutás. A szurkolókon nem múlik, esőkabát, esernyő bekészítve a vihar ellen, kezdődhet a találkozó!


Első félidő
1. negyed:
Fehér sapkában játszanak a magyar lányok, kékben a kanadai csapat. Elhozzuk a labdát a ráúszásnál, Bujkának megy a passz centerbe, de nem jó. Keszthelyit kiállítják, Monika Eggens be is dobja középről a ziccerét, 0:1! Csabai lövését blokkolják a másik oldalon, aztán viszont kapufát dob az ellenfél. A magyar gól nem akar megszületni, Csabai kapufája, majd Szilágyi védett lövése, majd Csabai kapufa következik, 0:1 továbbra is. Bujkát kizavarják védekezésben, kanadai kapufa, majd blokkolt lövés hátrányban a sorrend. Egyelőre több kapufát dobunk, mint eddig bármikor a világbajnokságon. Közben lejár a kanadai támadóidő, Szűcs lő támadásban véd a kapus.

Három perc van a szünetig, magyar labdaszerzés! Keszthelyi lő messziről a kapu mellé. Robinson egy rossz ejtéssel válaszol, Szilágyi Dorottya megint lő támadásban, de blokkolják! Kanada időt kér! Nem lőnek, de visszakapják, és a kapufára ejtik a labdát. Bíró Attila időt kér az utolsó percben! Bujka kintről lő, szögletre tolja a kapus, emberelőnyt kapunk. Bujka mellé dobja az előnyt, de kapunk még egyet, ezt meg fölé dobja! Döbbenet! Vége az első negyednek. 0:1!


2. negyed:
Megvan a labda, emberelőnyt kapunk és Szilágyi be is lövi balról a ziccert, megvan az egyenlítés! 1:1! Kapu fölé ejt az egyik kanadai. Hosszan támadunk, végül Szilágyi lő, véd a kapus! A kanadai csapat is hosszan Támad, Monika Eggens végül középről lő, megpattan és bepattan a labda a kapuba. 1:2! Czigány válaszol jobbról a másik oldalon, nem sokáig örül az ellenfél a vezetésnek, 2:2! Takács Orsit kizavarják, hátrányban vagyunk, Eggens bepattintja a ziccerét megint, 2:3! Most már véget érhetne ez a Mónika show. Közben rossz a passz támadásban, de jó a védekezés. Csabai szerez labdát. Kiállítás! Szilágyi a kapufára lő középről. Gangl Edina bemutatja az első védését, aztán támadásban Bujka betör centerbe, megkapja a labdát és a kapusba lő. Megint jó a védekezés.

A változatosság kedvéért újabb kapufát dobunk, most Czigány Dóri teszi meg. Aztán Szlágyi labdát szerez, de a magyar lövést megint védi a kapus! Időt kér Kanada! Messziről egy lövés, ami mellé megy ezt követően. Illés Anna és Gurisatti Gréta jön támadásban, előbbi megkapja középen és kiegyenlít egy bombával. A Mónika show folytatódik, Eggens válaszol, De Takács Orsi is, már 4:4 az állás! És vége is az első félidőnek!


Második félidő
3. negyed:
Simán elhozza a magyar csapat a labdát a ráúszásnál, aztán egy könnyelmű passz Szilágyitól! Mehetünk védekezni, nem gond, könnyed Gangl védés következik. Szilágyi balról megint lő támadásban, véd a kapus. Bekházi lő most nagyon fölé, nem lő gólt Kanada. Viszont mire ezt leírom, megint emberelőnybe kerülnek és ők kérnek időt. Bedobják az előnyt balról, Monika Eggens! Ki más! Mennyire unom! Érdekes, közben támadásban kapu fölé lövünk, de furán pattant a labda! Kanada emberelőnybe kerül. Mellé dobják. Christmas lő mellé, karácsonyi ajándék júliusban. Négy perc van hátra, betesszük centerbe, mi támadunk, semmit nem ítélnek! De kontrát fújnak. Kiállítás! Keszthelyi lövését blokkolják, a másik oldalon is kiállítás jön, de jó a blokk. Támadunk, Csabai fölé dobja középről. Nagyon mellé megy egy kanadai lövés, időt kérünk! Takács és Bujka jön a medencébe, megbeszéltünk egy figurát! Gurisatti a center. Nem fújnak semmit a bírók , pedig érdekes jelenetek zajlottak! Közben kiállítás, emberelőnyben Gurisatti a kapusba lő! 10 másodperccel a vége előtt még támadtunk de Takács is a kapusba bombáz messziről, vége a harmadik negyednek! 4:5 oda! Monika Eggens-Magyarország 4:5!


4. negyed:
Jön az utolsó negyed, Szilágyi hozza el a labdát a ráúszásnál. Aztán középről a kapust találja el. Pontatlan kanadai lövés következik, aztán Szilágyi lő kapufát! Borzasztó idegesítő. Rossz a kanadai passz Eggens felé, viszont Antal Dóri is megteszi a szívességet és mellé lő. Újabb magyar támadás, újabb rossz passz, kanadai támadás, páros kiállítás! Takács és Robinson megy ki. Megkapjuk a labdát, Illés megint a kapust találja el centerből. Jó a védekezés megint, aztán viszont nem jó a centerpassz. Fogy az idő, egyenlíteni kéne. Hátul nincs baj, labdát szerzünk. NEM HISZEM EL! ILLÉS LÖVÉSÉT MEGINT VÉDIK! Két perc van hátra, kettős előnyben gólt szerez Wright. 4:6.

Másfél perc van hátra, kettő a hátrány! 1:13-nál megkapjuk a labdát. Fél perccel a vége előtt kapja vissza a labdát az ellenfél, kettő a hátrány, ezt el fogjuk veszíteni. A magyar válogatott nem jut a legjobb négy közé e helyett az ötödik helyért játszunk. Még egy magyar lövés a legvégére emberelőnyben, aztán vége. 4:6! A görög-spanyol meccs vesztesével játszunk majd, emlékeim szerint szerdán az ötödik helyért.

A taktika elméletben megvolt, de ebből semmit nem sikerült megvalósítani. Egy tízezer százalékot magából kiadó kanadai válogatott nyerte el az elődöntőben való részvétel jogát, ezért neki jár a gratuláció. A magyaroknak marad a szomorkodás és az, hogy a következő meccsre mindenki a tudása legjava szerint felkészüljön. A kanadai csapat hat góljából ötöt Monika Eggens szerezte, nem bírtuk a Mónika Showt! Magyarország-Kanada tehát a női vízilabdatorna negyeddöntőjében 4:6!
(Haász Rudolf)

Utoljára frissítve: 2017-07-25 10:55:04

További híreink
Schiffer Andrásnak máris sikerült belerúgnia Karikó Katalinba
Két éve nincs arra válasz, hogy liberális demokráciákban miként lehet kísérleti vakcinát előírni, emlékeztetett kritikusan az ügyvéd az ATV műsorában – idézi a mandiner.h...
2023-10-03 17:21:37, Hírek, Sport Bővebben
Történelmet írtak az ETTU-kupában a pécsi férfi asztaliteniszezők
A PTE PEAC asztalitenisz csapata bekerült a legjobb nyolc közé az ETTU-kupában amire hazánkban férfiak esetében még nem volt példa.
2021-03-31 19:40:50, Hírek, Sport Bővebben
Segítség a Sportoldának
A Pécsi Sportolda Sportegyesület a pécsi futball utánpótlás-nevelés meghatározó résztvevője.
2020-12-12 19:59:06, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>