. Ma Auguszta napja van.
Zaklatott, bíróság elé állhat
2016-12-08 17:34:23
Zaklatott,  bíróság elé állhat

Zaklatott, bíróság elé állhat

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki éveken át zaklatott egy számára ismeretlen személyt.

A vádlott 2013-tól – ismeretlen okból – próbált kapcsolatot létesíteni a sértettel, egy hölggyel. Ezt kezdetben egy közösségi oldalon kéretlen üzenetek formájában tette, majd a későbbiekben ezen zaklatások megszaporodtak és eldurvultak.

A vádlott az évek során többször megjelent a sértett lakásánál, ahol némán figyelte őt. Az elmúlt évtől, 2015-től  napi rendszerességgel az éjjeli órákban elment a sértett házához, ahol egy bottal verte a kerítést, ezen a módon heccelve annak kutyáit, akik ilyenkor folyamatosan ugattak, s egy idő után a környék többi ebe is csatlakozott hozzájuk. A vádlott ezt  nap, mint nap hajnali 2-4 óra között 20 percenként megismételte, mindig megvárta, hogy abbahagyják a kutyák az ugatást.

A vádlott pécsi nő 2015. tavaszától  ez év  májusáig naponta  nappal is megjelent a sértett házánál, amikor is szemetet, köveket dobált be annak udvarába, valamint a temetőből összegyűjtött elszáradt koszorúkat akasztott a kerítésre. E mellett többször elment a sértett házához, ahol a kerítésen kívül némán figyelte, napi rendszerességgel követte őt az utcán, illetőleg amikor gépjárműbe ült, futva megpróbálta követni.   

A vádlottal szembeni büntetőeljárás  megkezdése óta, s miután   gyanúsítottként is kihallgatták, a  zaklatások abbamaradtak. Az általa elkövetett cselekmény a zaklatás vétségének a megállapítására alkalmas.

Utoljára frissítve: 2016-12-08 17:35:10

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén május 18. és 26. között várja a zenekedvelőket a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, melynek nyitóeseménye...
Bővebben >>