A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez több népszokás, jelkép kapcsolódik.

De miért is kapott az ünnepkörben központi szerepet a tojás, illetve honnan ered a húsvéti tojást tojó nyúl története?

A nagyböjtöt követő húsvét igazi tavaszünnep is: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnapra és hétfőre esik.
Az ünnep angol és német elnevezése, az Easter vagy az Ostern sokat mond azok számára, akik valamennyire ismerik a kelta kultúrkört, mindkét elnevezés ugyanis Ostara, a tavasz és a zöldellő erdők, mezők istennőjének nevéből származik. Az ő ünnepe a tavaszi napforduló idejére esett, amikor már ébredt a természet téli álmából és a kerti munkák is megkezdődtek.

A tojást tojó nyúl története

Ostara egyik szent állata egy madár volt, amely a legenda szerint azt követően vált gyors négylábúvá, hogy összekapott egy apróságon az istennővel, aki mérgében átváltoztatta. Ostara amellett, hogy meghagyta a nyúllá lett lény fürgeségét, azt is meghagyta neki, hogy szivárványszínű tojásokat tojjon tavasszal, ezzel is örömet szerezve az embereknek. Innen ered tehát a tojást tojó nyúl legendája.

További érdekesség, hogy a szapora nyúl népszerűsége a karácsonyfa állításhoz hasonlóan a németektől származik, a 19. században terjedt el, és azóta is tartja magát.

A húsvét másik szimbolikus állata, a bárány sem csupán a kereszthalált halt Jézus Krisztushoz köthető. A jámbor jószágot ugyancsak Ostara egyik kísérőjeként tartották számon, és számos, a mitológiai istennőt ábrázoló festményen is megjelent.

A tojásfestés hagyománya

A tojás ősi termékenység-szimbólum: a születés, a teremtés, a megújulás jelképe, amely a kereszténységben a feltámadást szimbolizálja. (A finnek Kalevalája például úgy tartja, hogy a világ egy récetojásból született meg.)

A tojásfestés hagyománya leginkább Kelet-Európában maradt fenn. Kezdetben a tojások csak pirosak voltak, amely szín Krisztus kiömlő vérét jelképezte. Később terjedtek el a feliratos és mintás tojások, amelyekre neveket, idézeteket, valamint keresztény és ősi jelképeket festettek.

A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A népművészet egy különleges ágát képezte az írott tojás, amit az úgynevezett íróasszonyok művelték, akik tudták minden vonalnak és motívumnak a jelentését. A feljegyzések szerint a motívumok egyfajta „párbeszédet” jelentettek a locsoló és a tojásfestő leány között. A gereblyés motívum például azt jelentette, hogy a lány számára szimpatikus a locsoló munkássága, szorgalma.