Lajkó Félix hegedűművész és Balázs János zongoraművész  közös koncertjén nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallam – csak a lélek muzsikál abban a percben, amikor megtörténik a csoda.

Lajkó Félix Liszt-díjas hegedűművész improvizációival és világzenéjével, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a klasszikus darabok előadásával vált ismertté. A két művész saját stílusában kimagasló eredményeket ért el. Két erős egyéniség közös játékában azonban még ennél is többre képes, feszegetik a zene határait, sőt szinte eggyé olvadnak a dallamban. Ezen a koncerten nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallam – csak a lélek muzsikál, improvizál, amelynek hatására az adott pillanatban megtörténik a csoda. Persze mindehhez elengedhetetlen a közös zenei elképzelés, egymás zenei gondolatának kitalálása és a nemes értelemben vett játék – a hangokkal és a zenei hagyományokból táplálkozó témákkal, az egymás iránti tisztelet és mély megértés jegyében.

Lajkó Félix hegedűművész és Balázs János zongoraművész  folyamatosan feszegeti a zene határait, csakúgy, mint azt tette a száz évvel ezelőtt született Cziffra György is.  Az improvizáció a művészi szabadság egyik legfontosabb eleme, amikor a zenész érzelmei hangokká formálódnak, a dallam a szívtől, az agytól eljut az ujjak segítségével a hangszerig. A rögtönzés során a művész különlegessé, egyedivé, soha nem másolhatóvá lesz, a közös improvizációban pedig  megszűnnek a kiosztott szerepek, csak a zene marad.

Ahogy Balázs János fogalmaz: „Amikor muzsikusok improvizálnak együtt, akkor a zenét szolgálják: azt a pillanatot keresik, amikor a harmónia megszületik. Ezek a találkozások a legszebb momentumok, mert nem a párhuzamokban rejlik a valódi közösségi élmény. Ebben az »örömzenélésben« senki nem kísér senkit, ez a zene színtiszta szolgálata; a zene mámora és szabadsága, ilyenkor egymásért játszunk.”