Harmadik alkalommal rendezik meg a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálét Pécsen.
Pécs progresszív vizuális művészeti életének egyik legfontosabb seregszemléje a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálé. A fesztivál az elmúlt években nemcsak regionális jelentőségre tett szert, hanem nemzetközi szakmai kapcsolatokat is kiépített. Története 2021-ig nyúlik vissza, amikor a pandémiát követő első évben, a „mozgás” témája köré szerveződött, akkor még két belvárosi helyszínen. Rá két évre, 2023-ban a fő téma az „illúzió” volt, a programsorozat már nyolc helyszínen zajlott, és pécsi, budapesti, valamint testvérvárosi – lyoni és eszéki – művészek alkotásai is láthatók voltak a kiállítási helyszíneken.
Az idei június 26 és szeptember 21 között aorra kerülő biennálé mottója - „Az én testem, az én váram” – egy olyan, mélyen aktuális és személyes téma, ami a test és az identitás összefonódásával, a test biológiai, társadalmi és pszichológiai aspektusaival, valamint az „én” és a test viszonyának ellentmondásaival foglalkozik.
A 21.század folyamatosan harcot hirdet a test elidegenedésével szemben, amelyre többek között a legutóbbi pandémia is ráébresztette. Intézményi és üzleti érdekhálózatok épülnek arra, hogy elhitessék az emberekkel, hogy képesek uralni a testüket. A testkultúra, a testfétis, az anti-aging kétségbeesett mozgalma az öregedés ellen, a plasztikai műtétek, amelyek képesek az én önmagával szemben támasztott elvárásaihoz, vagy pszichés önképéhez szabni a testet, jól reprezentálják az én és a test közötti feszültségeket. Összetett és ellentmondásos kérdést, miként viszonyuljunk a testünkhöz, feszeget a LOKART idei tematikája.
Több mint 60 kiállító művész alkotásai más-más eszközökkel, különféle aspektusokból közelítik meg, próbálnak rá választ adni, amelyeket tematikus blokkokba szerveződve - az m21 Galériában és a belvárosi helyszíneken- tekinthetők meg. Köztük olyan alkotások, amelyek a test, mint anyag, az identitás, a test és idő kérdése, az esendő és ösztönök által vezérelt test, a pseudo, vagy a testnélküli test, a szakralitás és a test kapcsolata, a test szimbolikus és absztrakt formáit megjelenítők szerepnek, valamint önarcképek is készültek e téma megválaszoűására.
A Kortárs Képzőművészeti Biennálé szervezői célül tűzték ki, hogy az nemzetközileg elismert művészeti seregszemlévé nője ki magát. Ennek érdekében minden évben egy vendégkurátort is meghívnak, míg a díjak odaítéléséről szakmai és kritikai zsűri gondoskodik. A 2025-ös biennálé kiállítási koncepcióját Fekete Valéria művészeti vezető és Százados László kurátor közösen dolgozták ki. A biennálé vendégkurátora Fenyvesi Áron művészettörténész.
A nyitó napon különleges audiovizuális performanszot láthattak az érdeklődők The End of theTragedy (A tragédia vége) címmel Julia Heéger és Vály Sándor közös alkotását. Az előadásban a mesterséges intelligencia által generált vetített digitális képvilágot élő zenei kísérte. A hangzás a gregorián dallamoktól a noise-ig ível, ezzel atmoszferikus, mégis mélyen elmerülő, érzéki élményt kínált a közönségnek.
A hétvégén a szakmai beszélgetések mellett lesznek tárlatvezetések, valamint nyitott műterem látogatások a helyi művészeknél. A Széchenyi téren portrérajzolók várják az érdeklődőket, sőt egyedi műalkotásként tetoválást készíttethet bárki.