Elkészült az Ormánság és a Mecsek közötti kerékpárút.
A fejlesztés eredményeként Sellye és Sikonda közötti távolság, már kerékpáron is megtehető, a hiányzó útszakasz a hiányzó megépítésével, kialakításával. A projekt megvalósítására a Baranya Vármegyei Fejlesztési Ügynökség vezette konzorcium 400,95 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív programból.
A Széchenyi 2020 programból megvalósuló turisztikai kerékpárút Baranya vármegye frekventált üdülőövezete, a Nyugat Mecsek térség és a gazdag kulturális és építészeti értékekkel rendelkező Ormánság között épült ki. Déli végpontja Kákics, ahonnan Sellyét elérve kapcsolódik a nemzetközi EuroVelo13 „Vasfüggöny”, illetve a Ős-Dráva kerékpár útakhoz. Északi végpontján, Magyarszéknél pedig Komló-Sikonda kerékpárút érhető el. A kerékpárút Orfűn is áthalad, ahonnan a Pécs – Orfű kerékpárúton, a megyeszékhelyre lehet eljutni. Többségében a közúton hozták létre, de egy másfél kilométeres szakaszon, Orfű és Kovácsszénája között a Mecsek egyik legszebb kerékpárútja jött létre. A most kialakított kerékpárút által érintett turisztikai célpontoknál a kerékpárok tárolására kerékpártámaszok létesültek.
A projekt eredményeként létrejött kerékpárút hálózat jelentősen hozzájárul a Baranya kerékpáros turizmusának fejlődéséhez. A mintegy 55 kilométeres kerékpárúton Cserdi lakott területének határán terelősziget létesült, Szentlőrincen kerékpáros átvezetés létesült, ahogy a 66. számú közúton Magyarszék és Sikonda között is. Orfű és Kovácsszénája között szép természeti környezetben alakították ki az 1,6 kilométer hosszú kerékpár útat. A fejlesztésekkel a természeti értékekben bővelkedő Nyugat-Mecseket sikerült összekötni a kulturális és építészeti szempontból egészen egyedi adottságokkal rendelkező, de az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő térségével, az Ormánsággal. A projekttel olyan beruházás valósult meg, ami a szabadidő aktív eltöltését választó családok, túrázók számára vonzó célpont lesz, elősegíti a térségben a turizmussal foglalkozó vállalkozások fejlődését.
Baranyában az elmúlt években több mint 20 helyszínen több mint négymilliárd forint értékben jöttek létre kerékpárutak. Ezek hálózatban kapcsolódnak egymáshoz. E mellett Sellye a nemzetközi EuroVelo 13-as hálózatba is becsatlakozott. A Mohács 500 programhoz kapcsolódóan pedig a két mohácsi csatatér közötti biciklis közlekedés lehetőségének megteremtése is a tervek között szerepel, illetve azok EuroVelo 6 és 13 nemzetközi kerékpárutakra történő rácsatlakoztatása is. Ezen felül elkezdődött a Siófoktól Pécsig tartó kerékpárút tervezése, amelynek során Baranyában több alternatív útvonal is szóba került, valamint a tervek között szerepel Pécs Harkánnyal és Siklóssal történő kerékpáros összeköttetésének megteremtése.