A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja új keringés- és légzéstámogató eszközökkel gazdagodott.
A COVID intenzív ellátás szempontjából is regionális ellátó központ a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja, ezért is nagy jelentőségű a dél-dunántúli régióban élők számára az új ECMO készülékek üzembe állítása, ugyanis az időben elkezdett ECMO kezeléssel jelentős esélyt kapnak, még igen súlyos COVID fertőzés esetén is a túlélésre.
A keringés- és légzéstámogató technikák közül az úgynevezett extrakorporális membrán oxigenizáció (ECMO) széles körben alkalmazott az intenzív osztályokon. A szív pumpafunkciójának támogatására a „vaECMO”, míg a légzéstámogatásra a „vvECMO” készülékeket használják. A klinikai központ részére beszerzett két új, ultramodern készülék mindkét funkcióra alkalmas, értékük együttesen valamivel több, mint százmillió forint. Az új ECMO készülékek a betegellátás mellett az orvos- és szakorvosképzés mellett bővíti a tudományos és kutatási lehetőségek körét. Az új készülékekkel megduplázódott a klinika ECMO kapacitása, így a Szívgyógyászati Klinikán fekvő, súlyos keringési problémával küzdő betegek kezelése mellett a súlyos tüdőgyulladásban szenvedőket, így a koronavírusos páciensek gyógyítására is tudják párhuzamosan használni ezeket a készülékeket.
|
|
|