A Jelenkor folyóirat és a Csorba Győző Könyvtár már ötödik alkalommal szervezi meg a PécsLIT Irodalmi Fesztivált.
A korábbi évek eseményein részt vevők visszajelzései egyértelművé tették a szervezők számára, Pécsen van igény irodalmi fesztiválra. Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény a megszokott módon most is hatnapos lesz, szeptember 8. és 13. között több mint félszáz program várja majd az érdeklődőket.
A fesztivál számos olyan szerzőt lát majd vendégül, akik a közelmúltban friss kötettel jelentkeztek. A PécsLIT vendége lesz többek között Terézia Mora, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Parti Nagy Lajos, Röhrig Géza, Závada Péter, Závada Pál, Szécsi Noémi, Erdős Virág, Kemény Zsófia. A meghívott vendégek között több pécsi kötődésű szerző is feltűnik majd, érkezik Csordás Kata, Kiss Tibor Noé és Keresztesi József is.
Az PécsLIT kiemelt célja, hogy minden korosztályt megszólítson, a gyerekek, a kamaszok is megtalálják az őket érdeklő programokat. A fiatalabbak találkozhatnak többek között Rojik Tamással, Zágoni Balázzsal, Simonfalvi Ancsával, Zalka Csengével, Takács Viktóriával.
A középiskolásnak idén is több rendhagyó irodalomórát tartanak, Pikli Natália, Kemény Zsófi, Szálinger Balázs, Szécsi Noémi ül majd fel a képzeletbeli katedrára egy-egy beszélgetés erejéig.
Az idei eseménysor között kiemelt helyen szerepel Bertók László születésének 90. és halálának 5. évfordulója alkalmából. A Bertók-pódium beszélgetéssorozata és egy kétnapos konferencia keretében méltatják a pécsi költő életművét. Csorba Győző halálának 30. évfordulójáról sem feledkezik meg, a Tudásközpontban lesz látható a költő életét bemutató kiállítást.
A Bóbita Bábszínház a PécsLIT Fesztiválhoz kapcsolja őszi bemutatóját, amelyet a helyi szerző, Simonfalvi Ancsa Ali király karácsonyi vacsorája című gyerekkönyve alapján vittek színpadra.
Az ötödik PécsLIT sem marad OFF-programok nélkül: Galló Olga lágernaplóját unokája, Fullajtár Andrea mutatja be. A Bukowski-könyvek fordítója, Pritz Péter is a fesztivál vendége lesz, illetve Závada Péter és Závada Pál különleges beszélgetése várja majd az érdeklődőket.