A Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét, “a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep. A mindenszenteket megelőző naphoz - október 31-hez kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe. az All Hallows’ Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit jelent ugyanis, hogy mindenszentek előestéje.
Általános szokás, hogy mindenszentek napján a hozzátartozók rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, és gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a “temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
November 2-án harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket. A halottak napja későbbi eredetű, amelyet Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezetett be a clunyi bencés apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit elköltözött szeretteikért. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a “véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe.Mindenszentek: minden fontos információ egy helyen a pécsieknek
A pécsi Janua Pannonius Múzeumban az október végi hétfői múzeumi szünnapon és mindenszentekkor is megtekinthetők a már csak november 5-ig látogatható Csontváry 170 és Kincs, ami van! kiállítások. A Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai, látnivalói október 30-31-én nyitva tartanak, november 1-jén azonban mindegyik zárva lesz. November 2-től téli nyitvatartási rend lép életbe.
A méltó emlékezés érdekében Pécsen a köztemető ügyeleti szolgálatot tart a Siklósi u. 43. szám alatti irodaépületben a Biokom október 29-én 8.00–16.00, november 1-jén 9.00–17.00 óráig. Ezen idő alatt teljes körű ügyintézés vehető igényb. A hozzátartozókat az a sírhelyekkel kapcsolatos ügyekben és a temetések intézésével kapcsolatban egyaránt fogadják.
Szakipari munkákat - síremlék, járdaépítés - november 3-án 7.30-ig nemvégezhetők a tenmető területén, ez nem vonatkozik az ebben az időszakban történő temetések előkészítésére. November 1-jén és 2-án a sírkertben személygépkocsival csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők közlekedhetnek. A Nagyárpádi útról megközelíthető részen október 24-től november 2-ig ingyenes lesz parkolás. Október 28. – november 2. között pedig elektromos kisautó teszi lehetősvé a temetőn belüli könnyebb közlekedést.
November 1-jén, szerdán 17.00-kor mindenszentek- és halottak napi megemlékezés tartanak a ravatalozó előtti téren.
A pécsi temető november 9-ig 6.00–20.00, november 10-től 7.00–17.00 között, a téli nyitvatartási rendszerint tart nyitva. Zárás után a Nagyárpádi úti portánál lehet elhagyni a területet.
Több busz jár majd a temető felé mindenszentek idején a várhatóan megnövekvő temetői forgalomhoz igazodva, vasárnap október 29-én és november 1-én a 6-os és 7-es vonalon csuklós buszok közlekednek a szabadnapra meghirdetett menetrend szerint, a 7-es járatok gyakrabban, 15 percenként indulnak. Október 30–31. (hétfő–kedd): a kora nyári munkanapi menetrend lép életbe, ezeken a napokon a 6-os buszok gyakrabban közlekednek, 15 percenként indulnak.* November 1., mindenszentek napján (szerda): a szabadnapi menetrend lesz érvényben, a 7-es autóbuszok gyakoribb követési idővel, 15 percenként közlekednek. November 2–3. (csütörtök–péntek) szintén a kora nyári munkanapi menetrend lesz érvényben.