A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét. Húsvét vasárnap a keresztény egyházak Jézus feltámadására emlékeznek.

Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepli a katolikus egyház nyolc napon át. Húsvéttól egészen az ötven napig, pünkösdig  Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia.

A húsvétvasárnap hajnali ünnepi mise hagyománya az V. századra vezethető vissza. A szertartás során a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentia elnevezésű miseéneket, amely a feltámadt Krisztusnak, a kereszténység "húsvéti bárányának" a dicséretéről szól.

A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a "világ világosságára" emlékezteti a híveket. A hajnali szertartás keretében megszentelik az ételt is.

Húsvét nyolcada a húsvétvasárnappal kezdődik és a következő, úgynevezett fehérvasárnappal, "az isteni irgalmasság vasárnapjával" zárul, mivel a korai egyházban a húsvét vigíliáján megkeresztelt felnőttek eddig a napig viselték a keresztségben elnyert lelki tisztaságot jelképező fehér ruhát.

Az Ószövetségben a zsidó húsvét eledele a bárány volt, amelynek hiba nélkülinek kellett lennie. Mindez arra emlékeztette a zsidó vallású embereket, hogy az egyiptomi fogság végén bárányvérrel jelölték meg az ajtófélfákat, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Isten a zsidó emberek házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány megmentette a zsidóságot az egyiptomi fogságból, a kereszténység tanítása szerint úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól, ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. Ez a jelkép a húsvéti menüben él tovább, sok helyen bárányt vagy az arra emlékeztető sonkát esznek.