A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara keretein belül működő Konfuciusz Intézet négy részből álló előadássorozatot indított útjára a tradicionális kínai zenéről.

Az egyetem Művészeti Karának oktatója, Juhász Zsuzsa muzikológus a kínai zene világába nyújtott betekintést. Elsőként a keleti vallásokba és filozófiai irányzatokba vezette be az érdeklődőket, a taoizmus elméleti, az emberre ható jellegétől kezdve egészen ennek ellenpólusának tekintet konfucianizmus gyakorlati, a nép, az állam felvirágoztatását célzó eszméjéig. Előadásának középpontjában e két különböző, ugyanakkor egymás nélkül nem létező irányzat zenére tett hatását - miként adtak más-más célt és értelmet – helyezte.

Mint elmondta, a taoista ember számára a zene az elmélyülés eszköze, ösztönös és taníthatatlan, a célja, hogy hozzásegítse a mindenséggel való azonosuláshoz. Kitért arra is, az első, legfontosabb és talán leggazdagabb forrásai az ősi kínai zenének konfuciánus iratokban találhatók. Ezek szerint a zene közvetlen befolyást gyakorol a politikai életre, hatására a magas tisztséggel felruházott emberek becsületesen látják el a hivatalukat, a nép pedig elégedett lesz. Xun Ze az egyik nagy konfuciánus filozófus szerint a zene és a szertartások együttesen képesek helyes útra kormányozni az embereket, ugyanis a szertartások szétválasztanak, hierarchiát, ezzel együtt tiszteletet teremtenek, a zene pedig összhangba hoz és egyenlővé tesz. Ennek az eszmének markáns ellenzője volt Mo Di, aki ugyan nagyon szélsőségesen, mégis korát megelőző logikai gondolatmenettel állította, a zenehallgatás és a zenélés elveszi az emberek idejét a munkától, a költséges hangszerek pedig súlyos terheket rónak a szegényekre.

Említést tett a Tibetben kialakult zenekultúráról is, ahol az Indiából Kína felé áramló buddhizmus egy speciális fajtája gyökerezett meg, a lámaizmus, amelynek zenéjének dallamvilága sok szomszédos nép  - mongol, turkesztáni - hagyományaiból tevődik össze, de hatást gyakorolt rá Kína zenekultúrája is.

Többek között szó volt arról is, hogy a kínai emberek a magyar népdalt, a pentaton hangsornak köszönhetően, szinte sajátjuknak érezik, gyorsan megtanulják. Ennek oka abban is keresendő, hogy a kínaiak szintén pentaton skálára épülő dalokat énekelne. Bár a pentaton a világ számos pontján előfordul, ugyanakkor az ötfokú hangsor variánsait minden nép a maga vérmérséklete szerint különféle szerkezeti formában használja. Egyes kínai dallamok, de még inkább a Kínában élő, de nem kínai hun utód népek énekei viszont hasonlóak a magyar népzene ősrétegében meglévő dalokhoz.

A kínai hangszerek világába Csajághy György zenetanár-népzenekutató, történész, tárogatóművész és felesége Csajághyné Duha Julianna zenetanár-kürtművész vezette be az érdeklődőket.

- Már gyerekként is vonzott a Kelet varázslatos világa, az Ezeregyéjszaka meséi nagyon mélyen hatottak rám. Zenészként, népzenekutatóként, történészként pedig a magyar őstörténet a kutatási területem – mondja. – Mint zenész mindig is vallottam, hogy a magyar pentatónia gyökerei Keleten keresendők. Népzenekutatóként és történészként pedig arra kerestem a választ, honnan érkeztünk, kik is vagyunk valójában?  

Szólt arról is, Kínával is a zenén keresztül került kapcsolatba, többek közt Bárdi László Kína-kutató hívta fel a figyelmét arra, hogy Kínában több népcsoport él, akik a hunok utódainak vallják magukat. Több kínai hangszert is kapott tőle.

- Még az 1900-as évek derekán járt Magyarországon a neves kínai zenetudós, Zhang Rei, aki azt tapasztalta, hogy az egyik Kínában élő  népcsoport, a sárga ujgurok zenéje stiláris vonatkozásokban kísértetiesen hasonló az ősi magyar pentaton népdalokhoz – emeli ki.

A kínai zene történetében – ahogy azt már az eredetmítosztól kezdve látjuk – fontos szerepe van a hangszereknek. Ahogy a zene minden formája, úgy a hangszerek is gyakran elsősorban kultikus jelentőségűek, nem csupán a fül gyönyörködtetését szolgálják.

- Amikor felkértek az előadás megtartására azt nemcsak örömmel fogadtam, hanem egy kihívásnak is éreztem, mert az általam bemutatott hangszereket - két különféle kínai furulyát és egy keleti tárogatót - már régen szólaltattam meg – mondja. – A furulyák különlegességét a kiképzésük adja, ugyanis az egyik esetében az általunk ismert helyett nem bele, hanem rá kell fújni a levegőt a befúvó nyílás peremére ahhoz, hogy megszólaljon, míg a másiknál nem az Európában általában ismert helyen, hanem a hangszer hátoldalán van a szélhasító nyílás, s hát a hanglyukak elhelyezkedése is eltér a nyugati furulyáktól. Ezek az elsősorban bambusznádból készült hangszerek a kínai zene eredetmítoszához kapcsolódnak. Egy tibeti sárkánykürtöt is bemutattunk - ezt a feleségem szólaltatta meg -, ami a tibeti kultúrában a rossz szellemek elüldözésére szolgál,valamint ugyancsak a tibeti  szertartásoknál használatos, különleges csilingelő hangot adó ütős hangszerrel és mongol dorombénekkel zártuk a bemutatót.