Egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság az élet, vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított és a sértett férfi a 2000-es évek elején ismerkedtek meg, majd kapcsolatuk hosszabb időre megszakadt, ami két év múlva, 2022. körül egy véletlen találkozás révén újra megújult. A sértett ebben az időszakban vállalkozóként, illetve szervizekben karosszérialakatosként dolgozott. A gyanúsított autók adásvételével foglalkozott, sérült járműveket vásárolt fel és azokat elvitte abba a szervizbe, ahol a sértett dolgozott, majd javítást követően azokat eladta.
Három évre rá, 2025. januárjától a gyanúsított egyre több kifogást talált a sértett által végzett munkában, majd március környékén kitalálta, hogy ha a javítással a sértett nem végez időben, akkor 15.000 forint bánatpénzt kell fizetni a gyanúsítottnak.
A gyanúsított ezen év tavaszán családi házat nézegetett vásárlás céljából. Az egyiknél megjegyezte, hogy azért nem tudta megvenni, mert a sértett késlekedett a javításokkal, márpedig 40-50 millióért meg tudta volna venni, és felújítva 200 millióért lehetett volna eladni, ezért a sértett tartozik neki a különbözettel. Azt találta ki, hogy a sértett majd ledolgozza a tartozást az által megvásárolt másik háznál, a gépkocsikkal, illetve különböző ügyintézésekkel.
Ezt követően a gyanúsított különböző munkálatok elvégzését kérte a sértettől. Többek között, nagyobb értékű műszaki cikkek megvételére kérte, vagy különböző munkák elvégzéséhez szerezzen embereket, e mellett nagybevásárlásokat végezzen élelmiszer-áruházakban, valamint készpénzfizetést is követelt tőle. Amennyiben a sértett nemet mondott, a gyanúsított megfenyegette azzal, megöli, rágyújtja a házat, végez a feleségével és kisfiával is. Hivatkozott egy külföldi ismerősére is, mondván, az majd eljön az embereivel elviszi a sértettet és „feleteti a disznókkal”.
A sértett a fenyegetések hatására közel egy éven át hétvégenként ingyen dolgozott a gyanúsított házán, ahova már a beépítendő anyagokat is ő vásárolta, ahogy a szakembereket is ő fizette. Ezen felül több millió forintot adott a gyanúsítottnak készpénzben, többszázezer forintért vásárolt neki műszaki berendezéseket mintegy 5 millió forintért.
A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban alaposan feltehető, hogy – szabadlábon hagyása esetén – a büntetőeljárásban résztvevő személyek jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.