A mintegy 600 millió forintból megújult, több mint négyezer négyzetméteres Dóm teret ünnepélyes keretek között adták  át a pécsieknek.

Az 1891-ben épült Dóm tér a Pécsre látogató zarándokok, turisták, és persze a városiak egyik kedvenc helye, amelynek felújítása mintegy 600 millió forintból –nagy részben kormányzati támogatásból – valósult meg, amelynek során egyebek mellett kicserélték az ódon vízelvezető rendszert, a régi, balesetveszélyes  burkolatot újra cserélték. Restaurálták a téren álló obeliszkeket, új kandelábereket helyeztek ki, a megújult kerítés elé növényeket ültettek, valamint ülőalkalmatosságokat is kialakítottal.

A fejlesztés elsődleges célja egy olyan mutatós, modern, de barátságos belvárosi tér létrehozatala, ami alkalmas rendezvények megtartására, de ugyanakkor a székesegyház is minden pontjáról jól látható.

A pécsi Dóm tér burkolatcseréjét megelőző régészeti kutatások számos új információval is szolgáltak a pécsi püspökvár történetével kapcsolatban. Többek között, hogy a székesegyház déli oldala előtti terület a 19. század óta funkcionál térként, előtte a középkori püspökvár részét képezte, az erődítés védművei és épületei vették körbe a középen elhelyezkedő udvart, ami a mai tér előzményének tekinthető.

A déli irányban meredeken lejtő, patakokkal körbevett, erdősült terület emberi hasznosítása a római korban  kezdődött el.  Ezen a területen alakították ki a késő római ókeresztény temetőt, a korábbi temetőtől elkülönítve. A korszak jellegzetes téglasírjai és sírépítményei közül több már megtekinthető a nagyközönség számára is. Mivel ezek az emlékek  általában 1,5 – 3,5 méter mélyen rejtőzködnek a mai tér burkolata alatt, ezért a csak felszíni kutatást igénylő burkolatcsere során újabb korszakbeli emlék nem látott napvilágot. A járulékos beruházásként végzett csapadékelvezető rendszer cseréje során vált ismerté az utolsó temetői építmény, igaz még 2016-ban, a munkálatok második szakasza folyt  csak az elmúlt esztendőben.

Pécs középkori neve Quinqueecclesiae, a Karoling-kori Quinque Basilicae településnévből eredeztethető, ami a 9. században öt, a kor viszonyai szerint templomnak tekinthető késő római temetői épületről kapta a nevét. Az egykori temetőből a szakrális kontinuitásnak köszönhetően lett település, amelynek a temploma a felújított I. számú Cella Trichora lett a Dóm tér északnyugati sarkánál. Az már az elmúlt évek kutatásaiból ismertté vált, hogy azt kis kápolnaként a 16. század elejéig használták.

Az elmúlt esztendőben a régészeknek annyi újat sikerült még megtudniuk, hogy nem önálló épület volt, hanem a középkori belső vár nyugati oldalán emelkedő épület északi oldalához építették hozzá.

A püspökvár kezdeteiről, Árpád-kori és 14. századi történetéről viszonylag keveset tudunk, azonban a tér felújítása során annak területén sikerült kimutatni legalább két olyan építési periódust, amelyek ezen időszakhoz köthetők.

A nagymérvű megerősítési munkálatok és építkezések a 15-16. században folytak. A vár ekkor nyerte el azt az arculatát, ami az 1543-1686 közötti hódoltság korának időszakában is nagyrészt megmaradt. Eddig is erről a  korról rendelkeztek a régészek a legtöbb információval, mivel ebből az időszakból ábrázolások és alaprajzok is fennmaradtak. A legtöbb falmaradvány, ami  2018-ban a felszínre került, ebből az korszakból származik, amelyek segítségével szakaszolni lehetett a vár építésének folyamatát. E mellett Szathmári György püspök palotájának helyét is megnyugtatóan sikerült tisztázni, azonosítani lehetett az ehhez kapcsolódó megelőző bontási munkálatokat is. Szerencsés módon egy hódoltság kori épület is azonosíthatóvá vált.

A feltárások során, komolyabb földmunka, ásatás nélkül is előkerült a középkori falak körülbelül 70 százaléka. A többi és a korábbi római emlékek megőrzik titkukat az utókor számára az új burkolat alatt. (fotó: MTI/ Sóki Tamás)