(jegyzet)Bizonyára a legtöbb ember tisztában van vele, hogy a magyarok viszonya a labdarúgással nem volt mindig ilyen siralmas.
Egész pontosan 1986-ig nem, ekkor volt a Mexikói VB, az utolsó világverseny, amelyre kijutott a válogatott. Azóta közünk nem volt egyetlen nemzetközi megmérettetéshez sem, a világranglistán pedig a 86-os 4. hely után megragadtunk a 40.hely környékén.
Hogy mi vezetett a hanyatlásig azt nem tudom megmondani, mert ez idő tájt még csak egy terv voltam szüleim fejében, az viszont, hogy miért tartunk még mindig itt, (miután sportnemzet vagyunk, mindenki szereti hazánkban a labdarúgást-s-bár demagógia-, de tonnaszámra öntjük a pénzt az új stadionokra), korántsem tűnik megmagyarázhatatlannak.
Fáj kimondani, de vagy 20 éve nincs egy meghatározó csapatunk, játékosunk, edzőnk, aki nemzetközileg komolyabb sikert elért volna. A játékosokat tekintve sokszor voltunk bizakodóak, látván egy-egy Németh Krisztiánt, Filkor Attilát és Tamás Krisztiánt, akik fiatalon kikerültek külföldi topcsapatok akadémiáira és ott is kiemelkedően teljesítettek, de azán a felnőtt együttesükben már egy perc játéklehetőséget se kaptak. Hasonlóképp jó volt látni a 2009-es U20as VB bronzérmes Magyar Válogatottat és arra gondolni, hogy pár év múlva ők lesznek a felnőtt válogatott… Ehhez képest mostanra már jó néhány cikk született arról, hogy hová is tűntek az egyiptomi VB hősei…
Sajnos az is nehezíti a válogatott helyzetét, hogy a kitűzött célok-elsősorban a média nyomása miatt- nem mindig reálisak. Amint jön egy új szövetségi kapitány, máris elvárják tőle, hogy a válogatottat kijuttassa a soron követő világversenyre, holott ettől a céltól évek óta messze vagyunk, miközben évről évre semmi sem javul vagy változik. Aztán ha nem meglepő módon nem sikerül a kijutás, jön az ujjal mutogatás, a felelősség hárítása és a nyilatkozatok, mint a nem volt szerencsénk, az elkerülhető gólokat kaptunk, a több időre van szükségünk és társai. Ezzel pedig újra és újra berúgjuk a szart a szőnyeg alá.
Az anyagi gondok és a körülmények is gyakran szóba jön, mint hátráltató tényezők, de éppen a szomszédink, a szerbek, horvátok, bosnyákok, az ékes bizonyíték arra, hogy ha megvan az elszántság, szenvedély és tanulni akarás, akkor ezek is mind csak kifogások, hiszen ezen országokban sincsen jobb infrastruktúra,- főleg most, a nagy stadionépítések korában- valahogy mégis jóval előrébb járnak a futballban, mint mi.
A probléma a fiataloknál kezdődik. Amikor a szülő beíratja a gyermekét edzésre, a kissrác bizonyára még tényleg a játék szeretetéért csinálja, de sajnos kamaszkorukra rájönnek, hogy Magyarországon focistának lenni nem egyenlő azzal, hogy azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek, hanem egy életérzés. Egy életérzés, mely felsőbbrendű megkülönböztetettséget jelent az átlagos vagy lúzer korunkbeliektől. A legjobb bulikat jelenti, a mindig aktuális ruha és hajtrendeket, és a legszebb és legnépszerűbb lányok váltogatását. Talán más országokban is előfordul ez a jelenség, de amíg nálunk, Magyarországon, ha akad 2-3 olyan normális gondolkodású fiatal, azt lehúzzák a többiek, míg külföldön egy jól működő csapatnál a divatfocisták vannak kevesebben és őket húzzak fel a jó mentalitású társak.
Mi lehet a megoldás? Először is ki kéne mondani, hogy ahol most tartunk az egy feneketlen gödör, melyben egyre inkább süllyedünk. Hogy a fiatal focisták neveltetése helytelen, hogy a Magyar futballt túlnyomórészt hozzá nem értő, dilettáns és korrupt szakemberek irányítják, hogy hiába jön az A-válogatotthoz akármilyen neves szakember, ő 25,26 éveseket már nem tud megtanítani focizni. Ki kéne végre valahára ezeket mondani, hogy legalább a nulláról elkezdhessük az építkezést és ezt nem a legkisebb, hobbiból működő kis focis blogoknak kell megtenniük, hanem a legnagyobb, sporttal foglalkozó médiumoknak. Ez egyszer már majdnem sikerült, amikor is 2014 nyarán az MLSZ felkérte a belga Double Pass nevű minőségbiztosítási céget, hogy mérjék fel a magyar helyzetet, különösen az akadémiákat, ám az MLSZ amennyire csak tudta, titkosította a kutatást követő adatokat, holott eredetileg épp a bajok nyílt feltárása, a következtetések őszinte levonása és az utánpótlás képzés gyors rendbetétele lett volna a cél. Az, hogy mennyire nincs rendben a képzés és ezt mennyire nem akarjuk tudomásul venni, hűen tükrözi, Orbán Viktor, a Puskás akadémia alapítójának állítása, miszerint a felcsúti akadémia Európa 10 legjobbja között van. Nos, a DP felmérés szerint, a magyar akadémiák között sincs benne a tízben…
Másrészt,- és hál’ Istennek, erre mintha kezdenénk rájönni- a segítséget nem a már eleve romlott magyar közegből, hanem kívülről kell kérni. Talán erre az MLSZ vezetősége is rájött, amikor év elején Dárdai Pált nevezte ki végleg szövetségi kapitánnyá, amikor 3 hónappal rá, a német Bernd Strockot az utánpótlás képzés élére vagy a már említett belga minőségbiztosítási céget kérte fel átvilágításra. Dárdai-lévén, hogy kamasz kora óta a német futballban tevékenykedik- egy megalkuvást nem tűrő, keményen dolgozó edzőként vette át a Magyar válogatottat 2014 Szeptemberében. Ugyanezt a németekre jellemző mentalitást próbálja Strock is meghonosítani az utánpótlásnál. Ami pedig a Double Pass -t illeti, nagyon reméljük, hogy nem hallottunk róluk utoljára és elérkezik az az idő, amikor pozitív jelentéssel is tudnak majd szolgálni a Magyar futballt illetően.
(Albert-Tóth Áron)
