A támogatott lakhatási ellátással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúl Régiója komplex szociális rendszert épített ki a fogyatékkal élő felnőtteknek és családjaiknak.
Új szociális ellátással bővült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szolgáltatásainak köre a Dél-Dunántúlon. Márciustól a fogyatékos felnőttek számára elérhető támogatott lakhatási szolgáltatás indítottak útjára. Ezzel a fejlesztéssel arra a régóta megjelenő igényre próbálnak megoldást találni, hogy a fogyatékkal élő ellátottak számára kiszámítható módon legyen megoldott lakhatásuk. A fejlesztés valódi, hosszú távon is biztonságot jelentő megoldást kínál azoknak a családoknak, akik évek, évtizedek óta gondoskodnak fogyatékkal élő hozzátartozójukról, és egyre nagyobb kihívást jelent számukra a jövő tervezése.
A támogatott lakhatás elindításával Pécsen immár öt, egymásra épülő intézményi ellátást vehetnek igénybe a fogyatékkal élő emberek a szeretetszolgálat keretei között. A Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, a Nappali Intézmény, a Támogató Szolgálat, valamint a most elindult Támogatott Lakhatás mellett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását is biztosítják védett munkahely keretein belül.
Az újonnan megnyílt támogatott lakhatás integrált szolgáltatásként működik, elsősorban azoknak jelent perspektívát, akik jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat pécsi nappali intézményének ellátottjai, vagy a jövőben veszik majd igénybe ezt a szolgáltatást. A támogatott lakhatás személyre szabott, az önállóságot ösztönző lakhatási lehetőség. Főként azok számára jelent kapaszkodót, akik élethelyzetükben hosszabb távon is képesek önálló életvitelre, azonban korlátaik miatt kisebb-nagyobb támogatásra van szükségük. Az intézmény első ütemében öten költöznek a házba, nem egyszerre, hanem fokozatosan, az egyéni szükségletekhez igazodva. Az épület felső szintje várhatóan a nyár folyamán készül el, ahol további hét fő elhelyezésére nyílik lehetőség, összesen tizenketten élhtnek ezzel a lehetőséggel majd.
„Ezzel az új szociális ellátással egy olyan hiánypótló lehetőséget teremtettünk, amelynek segítségével a ránk bízott felnőtteket valóban komplex módon tudjuk kísérni életútjuk során. A fejlesztő oktatástól a nappali ellátáson át, a támogatott lakhatásig és a megváltozott munkaképességű emberek számára fenntartott munkahelyekig olyan rendszert építünk, amely perspektívát nyújt az érintetteknek és családjaiknak egyaránt” – hangsúlyozta Jónás Gergely, a Dél-Dunántúl Régió regionális ügyvezetője. – „Sok szülő számára komoly aggodalmat jelent, hogyan tudják idősödve is megoldani gyermekük gondozását és biztonságát. Az új intézmény erre az igényre ad kézzelfogható, stabil választ.”
A fejlesztés nemcsak Pécsett jelent mérföldkövet. A Máltai Szeretetszolgálat tervei között szerepel a Dél-Dunántúlon hasonló szolgáltatások indítása Siófokon, Marcaliban és Dunaföldváron is, ahol már jelenleg is működnek fogyatékkal élő személyeket támogató ellátások.