A nagyheti és a húsvéti hagyományok közül sokat érdemes beépíteni a családi ünneplésbe is.
Nagyböjt idején a legfontosabb a mértékletesség. Ez nem csupán az étkezések terén jelenik meg, hiszen ilyenkor tilosak voltak a különféle mulatságok is. Fontos volt a befelé fordulás, és a munka. Ekkor nem csak a lelkek tisztultak meg, de hagyomány volt a kerti szerszámok tisztítása, fényesítése is, és az udvar rendbetétele. A belső és a külső takarítás mellett a ruhákat is elő kellett készíteni, amelyeket az ünnep alkalmával viseltek. Általában ilyenkor új ruhát kapott mindenki, még a gyerekek is, amit először a húsvéti misére vettek fel.
Virágvasárnap után következik a 40 napos nagyböjti időszak utolsó hete, vagyis a nagyhét. Ez a legszigorúbb böjti időszak húsvét előtt, ami nagyszombattal, a feltámadással ér véget. Nagyon sok szokás, hagyomány tartozik ebbe az ünnepkörbe, amelyek nagy része már feledésbe merült.
A nagyhét három legfontosabb napja a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja. Ezen a napon vett búcsút a tanítványaitól Jézus a Gecsemáné-kertben. A gyász napja is, ezért ezen a napon elnémulnak a harangok.
Krizantémisét tartanak, ekkor kerül sor az olajszentelésre, amit egyebek mellett keresztelő, bérmálás, vagy a templomszenteléskor használnak. Az esti szentmisén az utolsó vacsorára emlékeznek, valamint miután az utolsó vacsorakor Jézus megmosta tanítványa lábait, sok helyen a papok a mise alkalmával megmossák a hívők lábát. A szertartás után elhallgatnak az orgonák és a harangok, és az oltárról is leveszik a díszeket, mert úgy tartották a harangok ilyenkor Rómába mentek. Kereplők szólnak a harangszó helyett.
Nagycsütörtökön faluhelyen gyakran zöld színű ételeket ettek, például spenótot, sóskát, csalánt, ezért nevezik is sok helyen ezt a napot zöldcsütörtöknek. Ekkor kezdődik meg a húsvéti készülődés is a tojásfestéssel és sok helyen ezen a napon főzik meg a sonkát, és sütik meg a kenyereket, kalácsokat. Ezen a napon szokták levágni a húsvéti bárányt is.
Sok helyen volt szokás a nagycsütörtöki virrasztás, amikor kimentek a kálváriához, vagy a falu feszületéhez, és virágokat akasztották rá, majd hajnalig imádkoztak. Az volt a hiedelem, hogy nagycsütörtökön nem szabad aludni, mert akkor egész évben aluszékonyak leszünk. Emiatt a faluban nagy lármát csaptak, majd a határban tüzet raktak és elégették Pilátust, a gonoszt jelképező szalmabábut. Ezt a szokást nevezték Pilátuségetésnek.
A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. Nagypénteken a római katolikus egyházban nem mutatnak be teljes szentmisét. Erre utal a nagypénteki szertartás elterjedt elnevezése, a csonka mise is. A pap a szertartást piros ornátusban végzi, ami a vértanúság színe.
A nagypéntek az év legszigorúbb böjti napja. Bár a legtöbb tilalom nem vonatkozik a gyermekekre és az idősekre, a nagypénteki böjt mindenkire nagyon szigorúan vonatkozik. Ezen a napon délig semmit sem lehetett enni, és utána is csak héjában sült krumplit, vagy olajos, hagymás burgonyát. Ezen a napon maximum három alkalommal lehetett enni, de tilos volt egyszer is jóllakni. Aki igazán hívő, az napi egyetlen alkalommal evett ezen a napon. Ez adott alapot a megtisztuláshoz, és a nagypénteki csendes áhítathoz.
Néhol a lányok vizet vettek a patakból, és abban mosták el az edényeket, sőt, maguk is ebben fürödtek meg. A megtisztulás féregűzéssel folytatódott, amikor elűzték a tanya környékéről a patkányokat, csótányokat, egereket. Nagypénteken tilos volt begyújtani a kályhákba, hiszen Jézus halálának emlékére minden tűz kialudt. Emiatt nagyszombatig csak hideg étel került az asztalra.
A nagyszombat a feltámadási szertartásra való felkészülés ideje. Nagyszombaton minden család templomba ment, és a falu első embere vihette a menet élén Jézus szobrát. Ekkor történik a víz- és tűzszentelés, valamint a húsvétvasárnap hajnali határkerülés előkészítése. A megszentelt vízből minden hívő vitt haza, mert úgy vélték, annak gyógyító és gonoszűző ereje van. A szentelt tűz parazsából tettek az állatok vizébe, hogy megóvják őket a bajtól.
Az éjféli feltámadás után következik a hajnali határkerülés, majd a reggeli ételszentelés. Ekkor az asszonyok megtöltik a kosaraikat a húsvéti kaláccsal, kenyérrel, sonkával, tojással és sült báránnyal, majd a pap megáldja az ételeket, amelyek csak ezután kerülhetnek a húsvéti asztalra.
A Húsvétvasárnap fogyasztott ételeknek mind megvan a hagyománya. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi, míg a tojás az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás a családi összetartást is jelképezi, ezért is volt régen hagyomány, hogy egy tojást annyi felé vágtak, ahányan az asztal körül ültek, és együtt fogyasztották el azt, hogy ha egyszer eltévednének az életben, mindig haza tudjanak találni.
Húsvéthétfőn fő szerepben a locsolkodás áll, amwlynek alapja a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit. A legenda szerint a Krisztus sírját őrző katonák vízzel próbálták meg lehűteni a Jézus feltámadása miatt ujjongó asszonyokat. Ez a hagyomány az alapja a locsolkodásnak. A locsolkodásért cserébe adott piros tojás színe Jézus vérét jelképezi, és védő erőt tulajdonítanak neki.
Más magyarázat szerint a locsolás oka az, hogy az emberek ettől várták a bőséges termést, és a háziállatok szaporulatát. Ezért is a húsvét jelképe a nyúl, ami igen szapora állat, míg az öntözés a bőséges termést segíti elő.
Habár régen a legények a kúthoz, vagy a vályúhoz vitték a lányokat és ott vödörszámra öntötték rájuk a hideg vizet, manapság már szelídült a szokás. Napjainkban már szépen kiöltözve, kölnivel és locsolóverssel érkeznek a fiúk a lányos házakhoz, ahol a locsolásért cserébe festett tojást kapnak.
Manapság sok húsvéti szokás elveszett, de sok minden megmaradt, még ha modernebb formában is. A húsvét előtti megtisztulás rituáléja manapság tavaszi nagytakarítássá szelídült. Ekkor kerül sor az otthonok dekorálására. Tojásfát készítenek barkát a vázába, amit kifújt tojásokkal díszítenek.
