Az Európai Bizottság a megújulóenergia-irányelvben előírt két, felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadásával részletes szabályokat javasolt annak meghatározására, hogy mi minősül megújuló hidrogénnek az EU-ban.

Ezek a jogi aktusok egy olyan, hidrogénre érvényes átfogó uniós szabályozási keret részét képezik, amelybe többek között beletartoznak az energiainfrastruktúra-beruházások és az állami támogatási szabályok csakúgy, mint a megújuló hidrogénnel összefüggésben a gazdaságon belül az iparban és a közlekedésben elérendő, jogszabályban foglalt célok. Ezek teremtik meg az alapját annak, hogy a nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagok megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia felhasználásával készüljenek. A két jogi aktus összefügg egymással, és mindkettő szükséges ahhoz, hogy az üzemanyagokat beszámítsák a tagállamok megújuló energiára megfogalmazott célkitűzésébe. E mellett szabályozási biztonságot nyújtanak a befektetőknek, mivel az EU-nak az a célja, hogy – a REPowerEU tervben előirányzottaknak megfelelően – 10 millió tonna hazai megújuló hidrogént állítson elő és 10 millió tonna megújuló hidrogént importáljon.

Az első felhatalmazáson alapuló jogi aktus meghatározza, hogy a hidrogén, a hidrogénalapú üzemanyagok, vagy más energiahordozók milyen feltételek mellett tekinthetők nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagnak. A jogszabály egyértelművé teszi a hidrogénre vonatkozó „addicionalitás” elvét, amelyet az EU megújulóenergia-irányelve határoz meg. A hidrogén előállítására szolgáló elektrolizátorokat össze kell majd kapcsolni az új megújuló villamosenergia-termeléssel.

Ezen felül hivatott biztosítani, hogy a megújuló hidrogén előállítása nyomán növekedhessen a hálózat rendelkezésére álló megújuló energia mennyisége a már meglévő mennyiséghez képest. Ily módon a hidrogéntermelés támogatja a dekarbonizációt és kiegészíti a villamosítási erőfeszítéseket, ugyanakkor nem terheli a villamosenergia-termelést.

A hidrogéntermelés iránti villamosenergia-igény kezdetben elhanyagolható lesz, 2030 körül azonban növekedni fog a nagy méretű elektrolizátorok tömeges bevezetésével. Az Európai  Bizottság becslése szerint mintegy 500 TWh megújuló villamos energiára van szükség a REPowerEU-ban 2030-ra kitűzött cél eléréséhez, nevezetesen a 10 millió tonna nem biológiai eredetű megújuló üzemanyag előállításához. A 2030-ra kitűzött 10 millió tonnás célkitűzés a teljes uniós villamosenergia-fogyasztás 14 százalékának felel meg. Ez a törekvés tükröződik a bizottsági javaslatban, amely szerint a megújuló energiaforrásokra vonatkozó 2030-as célértéket 45 százalékra kell emelni.

A felhatalmazáson alapuló jogi aktus különböző módszereket határoz meg arra, hogy a termelők miként tudják bizonyítani, a hidrogén előállításához felhasznált megújuló villamos energia megfelel az addicionalitási szabályoknak. Ezenkívül kritériumokat vezet be annak érdekében, hogy megújuló hidrogént csak akkor, illetve csak ott állítsanak elő, amikor és ahol elegendő - úgynevezett időbeli és földrajzi kapcsolat meglétekor - megújuló energia áll rendelkezésre.

A meglévő beruházási kötelezettségvállalások figyelembe vétele és az ágazat új kerethez való alkalmazkodásának lehetővé tétele érdekében az idővel egyre szigorúbbá váló szabályok fokozatosan lépnek érvénybe. Ezen belül a szabályok értelmében az addicionalitásra vonatkozók átmeneti időszakban kerülnek bevezetésre a működésüket 2028. január 1-je előtt megkezdő hidrogénprojektek esetében. Ebben az átmeneti időszakban folyamatosan egyre több elektrolizátort gyártanak és egyre nagyobb számban kerülnek piacra ezek a berendezések.

Ezenkívül a hidrogéngyártóknak 2030. január 1-jéig lehetőségük lesz arra, hogy az általuk megtermelt hidrogén mennyiségét havi szinten hozzáigazítsák az általuk szerződés alapján előállított megújuló energiaforrások mennyiségéhez. A tagállamok azonban 2027. július 1-jétől szigorúbb szabályokat is bevezethetnek az időbeli kapcsolat vonatkozásában.

A megújuló hidrogén előállítására vonatkozó követelmények mind a hazai, mind pedig a megújuló hidrogént az EU-ba exportálni kívánó harmadik országbeli gyártókra vonatkoznak majd és betartásuk nélkülözhetetlen lesz ahhoz, hogy e mennyiségeket beszámíthassák a megújuló energiaforrásokra érvényes uniós célkitűzések teljesítésébe.

Egy önkéntes rendszereken alapuló tanúsítási rendszer biztosítani fogja, hogy a termelők – legyen szó akár uniós, akár harmadik országbeli termelőkről – egyszerű és könnyű módon bizonyíthassák, hogy megfelelnek az uniós keretnek, és így megújuló hidrogénnel kereskedhessenek az egységes piacon.

A második felhatalmazáson alapuló jogi aktus olyan módszertant határoz meg, amellyel kiszámítható a nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagok teljes életciklusra számított üvegházhatású gáz-kibocsátása. Ez figyelembe veszi az üzemanyagok teljes életciklusa során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét, ideértve a termelés oldali, valamint a hálózatból való villamosenergia-vételből, a feldolgozásból és a szóban forgó üzemanyagok végfelhasználóhoz történő szállításából eredőket egyaránt.

A módszertan azt is egyértelművé teszi, miként kell kiszámítani a megújuló hidrogén, vagy származékai üvegházhatású gáz-kibocsátását abban az esetben, ha azokat olyan létesítményben állítják elő, amely fosszilis tüzelőanyagokat is termel.