A Pécsi Tudományegyetem biztató eredménnyel zárta a 2024. évi általános felvételi eljárást.
A Pécsi Tudományegyetemre jelentkezők mintegy 8 százalékos csökkenéséhez képest csak közel 100 fővel, 2 százalékkal kevesebb hallgató került be Magyarország első egyetemére. A jelentkezők számának országos csökkenése a pécsi egyetemen is megmutatkozott, ez a pécsi esetében a jelentkezők számának nyolc és azt az első helyen megjelölők közel 10 százalékos csökkenést jelentett. A Pécsi Tudományegyetem iránti bizalom, valamint az intenzív beiskolázási kampány azonban idén is meghozta eredményét, és a jelentkezések csökkenése ellenére a felvett hallgatók száma csak minimális mértékben változott.
A közel ötezer-hatszáz felvett hallgató 58 százaléka az egyetem valamelyik alapképzésén, 16 az osztatlan, míg 21 a mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, míg a FOKSZ képzéseken a felvettek 5 százaléka tanul majd. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek mintegy 80 százaléka a kormány által kiemelten támogatott szakokra került be. A felvételizők elvárásainak és az életmód változásainak köszönhetően, a korábban folyamatosan növekvő nappali tagozatos hallgatók aránya tovább csökkent 67 százalékról 64-re.
A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment és a mérnök-informatikus alapképzések, a jogász és az általános orvos osztatlan képzések, de sokan érdeklődtek az építészmérnök, a mérnök-informatikus, az óvodapedagógus szakok iránt is. A pedagógusképzés népszerűsége növekedett, köszönhetően a rövidciklusú tanárképzésnek. A mesterképzéseken az építész, a vezetés és szervezés, a pszichológia, a fizioterápia, az egészségügyi menedzser és a szerkezet-építőmérnöki szakok indulnak a legnépesebb évfolyamokkal.
A PTE Karai jól szerepeltek a 2024. évi központi felvételi eljárás során, 4 Kar (BTK, KPVK, MK, TTK) is növelni tudta a felvettek számát.